«Александра — королева венгров»

Издательством «Геральдика» выпущена книга «Александра — королева венгров», автор — историк и реставратор Янош Папп-Шереметьев. Книга на венгерском языке посвящена Великой княгине Александре Павловне Романовой, дочери российского императора Павла Первого, супруге венгерского палатина Иосифа Габсбурга, ее жизни в Венгрии, безвременной кончине и истории храма-усыпальницы, воздвигнутого в ее честь в Иреме, одном из предместьев Будапешта. Книга снабжена многочисленными иллюстрациями исторических персонажей, предметов быта Великой княгини и других артефактов. В приложении приведена статья протоиерея Николая Кима о двухсотлетней истории Иремского храма. 

*

Protoijerej Kim Nyikoláj, a teológiai tudományok kandidátusa

A magyarországi orosz egyházi misszió története.

Az ürömi templom története és a papság folytonossága

Bevezetés

A magyar főváros közelében fekvő Üröm[1] köségben egy méltatlanul elfeledett, de a maga idejében nagy jelentőséggel bírt orosz templom található. Ez a XIX. század elején emelt Szent Alexandra vértanú templom, amelyet azért építettek, hogy abban örökké megemlékezzenek az orosz cári család egy tagjáról, a fiatalon elhunyt Alexandra Pavlovna Romanova nagyhercegnőről.

Alexandra nagyhercegnő, I. Pál orosz cár leánya, az osztrák császári család tagjához, Habsburg József főherceghez, Magyarország nádorához ment feleségül. Csupán másfél évig élt boldog házasságban, mert 1801-ben a szülés után hirtelen elhunyt. Rövid magyarországi tartózkodása mély nyomokat hagyott a magyarok emlékezetében, akik őt saját királynőjüknek nevezték. A magyar kultúra és művészetek felvirágzása, a nemzeti öntudat növekedése, a szorosabbá váló kapcsolatok Oroszországgal – mindezekben szerepe van a nagyhercegnő immár több mint kétszáz éve őrzött spirituális örökségének.[2]

Mivel a cári család tagja volt, halála után örök megemlékezésben részesült, ezért sírjánál orthodox templomot építettek és biztosították az istentiszteletek végzéséhez szükséges papságot és énekeseket. A kisméretű, de privilegizált udvari templom „Budai Egyházi Misszió” néven évekig az Oroszországi Orthodox Egyház legfőbb közép-európai temploma.[3]

Alexandra Pavlovna rövid és sokban tragikus életéről az elmúlt évben több népszerűsítő könyv is megjelent,[4] készítettek róla egy tudományos-népszerűsítő életrajzi filmet,[5] életével foglalkozott a 2005. február-májusban a moszkvai Állami Történeti Múzeumban a Magyar Nemzeti Múzeum által szervezett, „A Magyar Királyság két birodalom között” című nagysikerű tárlat is.[6]  De az örök megemlékezés céljából épült templom és annak két évszázados története alig ismert az emberek szélesebb rétegei előtt. Gyakran találkozhatunk azzal a cikkről cikkre megjelenő téves információval, miszerint ezt a templomot nem kímélte meg a háború, és napjainkig talán nem is maradt fenn.[7] Azonban a valóság más. A templom túlélte a lepusztulás korszakát, napjainkban pedig visszakapta korábbi fényét és tündöklését, újjáéledt a teljes értékű istentiszteleti élet.

Gyakorlatilag ismeretlen az a tény, hogy az ürömi templomot Európa legrégebbi orosz templomának tekinthetjük, ha Európa nem orthodox országaira és önálló templomépületre, nem pedig házikápolnára gondolunk.[8]

A Budai Misszió templomának története eltér az oroszországi templomok tipikus történetétől. Ez elsősorban az udvari templomoknak az orosz templomok hierarchiájában betöltött kezdetektől fogva rendkívül magas státuszával kapcsolatos. A misszióban szolgáló papság tekintélye és személyes jellemvonásaik hozzájárultak e különleges státuszhoz. A misszió elöljárói közül hárman később az uralkodók lelkiatyái lettek, voltak közöttük teológiai akadémiák professzorai, volt író és irodalomkritikus, ismert teológus, a nép által tisztelt aszkéta. A papok döntő többsége rendkívüli személyiség volt, akik megérdemelten nyerték el az oroszországi és a magyarországi társadalom tiszteletét.

Templomunk története tehát két évszázados, nekünk pedig lehetőségünk van részletesen és hitelesen végigkövetni ezen időszak papságának folyamatos történetét, a személyek nevei és szolgálati idejük ismerete mellett rendelkezünk a levéltári dokumentumokban, kiadványok­ban, sírfeliratokban és más forrásokban megőrződött érdekes tanúságtételekkel is.

Sikerült ismereteket összegyűjtenünk és rendszereznünk az ürömi templom elöljáróinak többségéről, kivéve a múlt század 30-as éveinek elejére vonatkozó rövid időszakot.

 

A templom építésének története

Maga a templom létrejötte, elhelyezkedése és külső kinézete nem az építők döntésén múlott, hanem egy hosszú és nehéz diplomáciai küzdelem következménye volt, amit gyakorlatilag egyedül vívott meg a nagyhercegnő lelkiatyja, Andrej Szamborszkij protoijerej atya. Csak később vált magától értetődővé, hogy a cári család külföldre, az európai uralkodócsaládokba házasodott leányai haláluk után örök megemlékezésben részesültek és e célból önálló templomokat építettek a sírjuk fölé. A történelmi precedens azonban Magyarországon jött létre, hála Szamborszkij atya óriási erőfeszítéseinek, aki képes volt leküzdeni e tekintetben a bécsi császári udvar ellenállását.

Arról volt ugyanis szó, hogy Szamborszkij atya emlékirata szerint a katolikus hitfelekezetű Habsburg dinasztia alattvalói között kevés számban éltek orthodox hitű népek, és a dinasztia rendkívül érdekelt volt abban, hogy az orosz nagyhercegnő áttérjen a katolicizmusra. Ennek érdekében már életében nem kevés erőfeszítést tettek, amelyek azonban a nagyhercegnő hitbeli szilárdsága és lelkiatyja szüntelen támogatása miatt nem jártak sikerrel. Az orosz cári udvar számára elvi jelentőségű volt, hogy a külföldre házasodott nagyhercegnők megmaradjanak az orthodox hitben, ezért hitbeli szabadságuk biztosítása elengedhetetlen feltétele volt a házassági szerződések megkötésének.[9] Ismert, hogy éppen e miatt a feltétel miatt jutott zsákutcába a tárgyalás 1796-ban Gusztáv svéd király és Alexandra Pavlovna lehetséges házasságáról.[10] A hitfelekezet kérdése a dinasztiák képviselői számára nem egyszerűen személyes, hanem politikai kérdést is jelentett. Ezért nem meglepő, hogy Bécs most még inkább megpróbálta úgy beállítani a történteket, mintha a nagyhercegnő halála előtt áttért volna a katolicizmusra. Az egyetlen világos és egyszerű módja volt e hazugság megcáfolásának a Német-római Birodalom és egész Európa orthodox lakossága előtt, ha egy orthodox templomot építenek a nagyhercegnő sírja felett. Ezt követelte a tapasztalt pap és diplomata, Andrej Szamborszkij atya. Később visszaemlékezéseiben leírta a nagyhercegnő halála utáni eseményeket és diplomáciai küzdelmét.[11] E visszaemlékezésekből nyilvánvaló, hogy a templom létezésének tényét Andrej atya diplomáciai győzelme eredményének tekinthetjük, míg elhelyezkedése, kis méretei és külső formája arról tanúskodik, hogy ez a győzelem mégsem volt teljes és az osztrák udvarnak sikerült e kérdésekben feltételeket szabnia.[12] „Hogy miért épült ez a sírtemplom egy jelentéktelen falucskában, nem pedig Pest-Budán, ahogy azt az Orthodox Egyház és az orosz név méltósága megkövetelte volna, magyarázat nélküli”.[13]

Annak ellenére, hogy a kápolna végleges terve teljesen másmilyen lett, mint amit az orosz fél kívánt, nem mondhatjuk, hogy a jelenlegi épület teljesen félresikerült volna, és ne képviselne művészeti értéket. Ellenkezőleg, esztétikai szempontból Heppe Szaniszló osztrák udvari építész alkotása már több mint két évszázada kiváltja az építészetet értékelők elismerését.[14] A tervező képes volt a kis formák által is visszaadni az épület két fő vezéreszméjét: a fájdalmat és a magasztosságot.

Emellett, mind a templom, mind pedig a kísérő elemek kis formái (a kishíd, a kerítés, a környező kert, amely később orosz temetővé vált) emlékeztetnek a nagyhercegnő hazájára – Szentpétervárra. A figyelmes tekintet sok közös vonást tud felfedezni az ürömi emlékhely és a „Nyári kert”, a Mihailov palota, a pétervári csatornák és rakpartok között.

Létezik bizonyos bizonytalanság a templom alapításának idejével kapcsolatban. Az épület oromzatán az 1802-es évszámot vésték a kőbe. Azonban a dokumentumok arról tanúskodnak, hogy az istentiszteletek 1803-ban kezdődtek. A helyzetet újra a templom első elöljárója, Andrej Szamborszkij atya visszaemlékezései tisztázzák, aki azt írja, hogy hosszú ideig kellett várnia, míg elérte, hogy József főherceg személyesen eljöjjön a templom ünnepélyes felszentelésére. Vagyis a templom építése és felszentelése a következőképpen alakult: a templom alapkövét 1801. június 19-én helyezték el a József főherceg birtokához tartozó, svábok által lakott kis faluban, Budától 10 versztányira, hamarosan a nagyhercegnő halála után.[15] A templom építését 1802. március 6-án pont az első évfordulóra fejezték be,[16] a felszentelés pedig 1803-ban történt Névai Szent Sándor fejedelem ünnepének napján (augusztus 30./szeptember 12). A templomot Habsburg József főherceg jelenlétében Andrej Szamborszkij protoijerej atya szentelte fel.[17] A templom mellett, a főherceg parancsára Üröm településen házat építettek a pap számára, valamint a templom mellett észak-nyugati oldalon az énekesek számára.[18]

Az ürömi templom lett tehát az első az európai uralkodócsaládokba dinasztikus házasságok útján bekerült orosz nagyhercegnők lelki üdvéért külföldön emelt sírtemplomok közül.[19] Ez a hagyomány így Alexandra Pavlovna nagyhercegnővel kezdődött.[20] Fontos megjegyezni, hogy sok ilyen sírkápolnát önálló templomépületként építettek, nem pedig házikápolnaként vagy a palota egyik helyiségeként alakították ki azokat.

A sírkápolnák építése mellett már jóval a XIX. század előtt létezett az Oroszország határain kívüli követségek, kereskedőházak,[21] katonai egységek mellett és az orosz arisztokrácia lakóépületeiben kialakított ideiglenes templomok létrehozásának hagyománya. Önálló épületként azonban orosz templom korábban Európában nem volt.[22] Talán, kivételként megemlíthetjük az 1734-ben Potsdamban emelt fatemplomot, amelyet az Anna Joannovna cárnő által Frigyes Vilmos porosz király szolgálatára küldött orosz gránátosok számára építettek. Azonban ez a templom inkább volt házikápolna, mert a kevés megőrződött leírás szerint kívülről egy egyszerű kétemeletes háznak látszott. 1765-ben a templomot bezárták és az épületet színházzá alakították át.[23]

Ezért megalapozottan állíthatjuk, hogy az ürömi templom a legrégibb fennmaradt orosz templomépület Európában (természetesen Európa azon részén, amely soha nem tartozott az Orosz Birodalom fennhatósága alá).

Maga az épület „helyi kitermelésű kőből épült és egy kereszttel koronázott meghosszabbított kocka, amely mintegy a síremlék felszínén található”.[24] Nem teljesen szokásos a templombelső elrendezése sem. Az főoltárban található a nagyhercegnő mennyei védőszentjének, Szent Alexandra nagyvértanúnak szentelt oltárasztal.[25] A templom mellékoltárát Habsburg József főherceg mennyei védőszentjének, Szent és Igaz Józsefnek, az Istenszülő Mária Jegyesének szentelték. E mellékoltár felépítése azért szokatlan, mert itt a proszkomidia-asztal található, nem pedig egy másik oltárasztal, ahogy az a többoltáros templomok többségében szokás. Ezáltal a templomban két oltár van, de csak egy oltárasztal.

A templom építészeti emlék, amit megerősített az Országos Műemlékvédelmi Hivatal döntése is. 1960-ban az épület falán hivatalos táblát helyeztek el. Korábban, 1958-ban nyilvánosságra hozták a műemlék építészeti-történelmi vizsgálatának eredményeit.[26]

Idővel a templom körül egy kis orosz temető jött létre, ahol az 1803 és 1926 között Ürömben szolgált papokat, diakónusokat, énekeseket és családtagjaikat temették el. Sajnos a XX. század közepi „felejtés időszakában” a temető e részét a helyi lakosok beépítették vagy kertté alakították át. Ez az önmagában szentségtörő helyzet okozta, hogy a templomban szolgált számos személy nevét már nem tudjuk azonosítani.

A templom fő dísze a napjainkig fennmaradt ikonosztázion, III. Sándor cár ajándéka Alexandra nagyhercegnő születésének 1883-as századik évfordulója alkalmából.[27] Az ikonosztázion a XIX. század végi cári Oroszország ikonfestészetének kiváló alkotásaként önálló kutatás tárgya lehetne. V. V. Vasziljev akadémikus vezetésével készült[28] és Feofil Kardaszevics protoijerej elöljárósága idején helyezték el a templomban. Az arany alapon finom véséssel díszített, tisztán klasszikus stílusban készült ikonokat faragott tölgyfakeretben helyezték el. Az ikonosztázionnal egységet képez az újszövetségi Szentháromság oltár mögötti képe is, amely az oltár művészeti dominánsát jelenti.

Természetesen a templom legfőbb különlegessége eredeti rendeltetésével kapcsolatos: a templom alatti kripta, ahová egy szűk csigalépcső vezet, és ahol a nagyhercegnő földi maradványait tartalmazó koporsó található. A kripta boltíves lekerekített formájú helyiség. Középen helyezték el a bársonytakaróval borított rézkoporsót. A koporsó mögött fakereszt áll. A kereszt hátoldalán a nagyhercegnő emléktemploma építésének rövid történetét és e jámbor cselekedetben résztvevő neves személyek nevének felsorolását olvashatjuk.[29]

 

A templom státusza

Az Alexandra Pavlovna nagyhercegnő mennyei védőszentje, Szent Alexandra vértanú nevére felszentelt templom a cári udvari templomok közé tartozott. Ez magától értetődő volt, mert az újonnan épített templom berendezési tárgyai és ikonjai a nagyhercegnő házikápolnájából voltak, amelyet Andrej Szamborszkij hozott át Budára, rendezett be és tartott benne istentiszteleteket.

Az udvari templomok és az ott szolgáló papok státusza meglehetősen magas volt az Orosz Orthodox Egyház belső hierarchiájában és az orosz társadalomban. 1798-ban az udvari papok privilegizált helyzetét I. Pál rendeletben erősítette meg, amely szerint az egyházmegyés papságtól eltérően az udvari papság a presbiter címet viseli, „amelyet a Felséges Udvar melletti szolgálatuk magasztos státusa iránti tiszteletből kapnak”.[30] I. Sándor idejében létrehozták az udvari papság önálló intézményét, amelynek élén a moszkvai Kreml Örömhírvétel székesegyházának és az udvari templomoknak elöljárója állt. Az intézmény vezetőjét az uralkodó nevezte ki, és egyúttal a cári vagy a cári család lelkivezetője is volt. A palotai és udvari templomok tehát kikerültek a helyi egyházmegyék joghatósága alól.

Az Oroszország határain kívüli orosz orthodox templomok (kivéve Észak Amerikát és Japánt, ahol önálló egyházmegyék voltak) a szentpétervári metropolita joghatóságába tartoztak. Ismert, hogy az ürömi templom a wiesbadeni, hágai és firenzei templomokkal együtt az udvari sírkápolnák közé tartozott. Klérusuk 12 személyből állt és fenntartási költségük 35 ezer rubel volt (XIX. század végi adatok).[31] Ezen templomok elöljárói a Személyi és Gazdasági Ügyek Ügyosztályára nyújtották be részletes éves elszámolásukat az egyházi kiadásokra fordított összegek után. Mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak a külföldi orosz templomokat ellátó papok szolgálatának. Még külseje, kinézete és viselkedése is eltért az orosz papok korban megszokott képétől.[32]

Az orosz templomok hierarchiájában betöltött helyzete mellett a Szent Alexandra templom különleges helyet foglalt el az Osztrák-Magyar Birodalom templomai között is.

József nádor 1847. január 13-án bekövetkezett haláláig a templom mellett állandó díszőrség állt.[33]

A templom hivatalos megnevezése az egyházi dokumentumokban és az egyházmegyei jelentésekben: Szent Alexandra ürömi udvari sírtemplom, illetve ennek variánsai. Néha találkozhatunk a Budai Egyházi Misszió megnevezéssel is. Ezt a megnevezést találhatjuk meg a templom valaha gazdag könyvtárának némelyik megmaradt könyvén is. Ez pontosabban tükrözi az orosz papság Magyarországi tevékenységét, akiknek szolgálata nem csupán az istentiszteletek által végzett megemlékezésből állt, hanem, hogy tanúságot tegyenek az Orthodoxia szépségéről és bölcsességéről egy nem orthodox közegben, valamint hogy képviseljék az orosz cári ház becsületét és méltóságát Európa közepén.

A templom életének e missziós oldalával kapcsolatban kell megemlékeznünk a híres könyvtáráról is. Ennek alapjait még a nagyhercegnő életében házikápolnája számára Oroszországból hozott könyvek fektették le. Ezek alkották a könyvtár fő értékét. Később egy évszázadon keresztül az itt szolgáló papok és az adományozók bővítették a könyvtár állományát. Tudjuk, hogy a második világháborúig a könyvtárnak több száz teológiai, szépirodalmi és tudományos-ismeretterjesztő jellegű könyve volt. A könyvek jelentős része a háború idején eltűnt. Napjainkig csak néhány kötet maradt meg, ezeknek némelyikét még Jelizaveta Petrovna (Erzsébet) cárnő idején nyomtatták. A Budai Egyházi Misszió könyvtárának történetét Tardi Lajos magyar kutató dolgozta fel.[34] Mivel az egyházi szláv nyelv, valamint az orthodox istentiszteleti irodalom rendszere egy világi kutató számára áthidalhatatlan nehézséget okoz, ezért ezt a feldolgozást csupán a Budai Egyházi Misszió könyvtára komoly tudományos vizsgálata kezdetének lehet tekintenünk.

 

A templom papsága

A különféle forrásokból, nem csak a levéltári jegyzetekből és két évszázad folyóiratcikkeiből, hanem az olyan anyagi emlékekből is, mint a sírfeliratok, a kriptában található kereszt felirata, a gyertyatartókon, ikonokon stb. található feliratok, sikerült adatokat összegyűjtenünk a templomban annak alapítása óta szolgált összes papról. Bizonyos pontatlanságok az 1929 – 1939-es időszakra vonatkozóan előfordulhatnak. Ebben a korszakban a magyarországi orthodox egyházak általános helyzete rendkívül zavarossá vált. Ennek figyelembevételével a templom elöljáróinak listája a következő:

1. Andrej Szamborszkij protoijerej,1801-1804, +1815. Szentpéterváron temették el.
2. Nyikoláj Muzovszkij protoijerej,1804-1810, +1848. Szentpéterváron temették el.
3. German szerzetespap,1810-1817.
4. Gennadij szerzetespap,1817-1823, +1846. Optyina-pusztában temették el.
5. Feodor Rajevszkij protoijerej,1823-1831.Az Orlovi Kormányzóságban temették el.
6. Amfilohij szerzetespap,1832 – 1846, +1846. Ürömben temették el.
7. Vaszilij Szudakevics pap,1848-1849, +1849. Ürömben temették el.
8. Vaszilij Vojtkovszkij protoijerej,1850-1870, +1904. Odesszában temették el.
9. Konsztantyin Kusztogyijev protoijerej,1870-1875, +1875. Ürömben temették el.
10. Mihail Manszvetov pap, 1875-1877, +1877. Ürömben temették el.
11. Feofil Kardaszevics protoijerej,1877-1914.
12. Sztyefan Kolumbov protoijerej, 1914-1926, +1926. Ürömben temették el.
13. Szavva szerzetespap (Lublini püspök) 1928, +1951. London.
14. Ruszkó János pap,1930-as évek, +1943. Budapesten temették el.
15. Szergij Muszin-Puskin archimandrita,1939-1943, +1960. Párizsban temették el.
16. Varjú János protoijerej1940-es évek, +2003. Ausztria.
17. Mihail Tolmacsev protoijerej, 1950-1973,+2004. Melborune-ben (Ausztrália) temették el.
18. Joakim Babinec protoijerej, 1975-1988.+2009 Ukrajna
19. Kádár Iván protoijerej,1988-2001.
20. Nyikoláj Kim protoijerej,2001– óta.

Az alábbiakban összefoglaljuk az egyes papokra vonatkozó rendelkezésünkre álló adatokat. Közöttük nem egy kiemelkedő személyiség volt, és mindegyikük hozzájárult a templom történelmének alakulásához.

 

Andrej Afanaszjevics Szamborszkij protoijerej

A templom első elöljárója – Andrej Szamborszkij protoijerej,[35] Alexandra Pavlovna lelkiatyja, Nagy Katalin cárnő unokáinak hittanára, egy nagyformátumú egyházi és társadalmi személyiség volt. Nem meglepő ezért, hogy róla rendkívül sok történelmi adat és visszaemlékezés maradt fenn. A levéltárakban fennmaradt az udvari politikusokkal és az egyházi méltóságokkal folytatott kiterjedt levelezése.[36]

Sőt, a XIX. század végén Szamborszkij életének és jelentőségének egy egész tudományos munkát szenteltek: N. Sztelleckij pap „Andrej Szamborszkij – I. Sándor cár hittanára” c. disszertációját.[37] Ebből a munkából, valamint más kiadványokból meglehetősen teljes és hiteles képet alkothatunk a nagyhercegnő lelkiatyja életéről és személyiségéről.

Pályafutása kezdetéről tudjuk: „Szamborszkij egy angol nőt vett feleségül Amszterdamban, majd 1769. szeptember 8-án, Szentpéterváron pappá szentelték. A jelölttel szembeni egyik alapvető elvárás a görög nyelv ismerete volt, mivel híveinek jelentős részét görögök alkották. Andrej atya a Belgorodi Szemináriumot végezte el, és Londonba utazása előtt a Kijevi Teológiai Akadémián tanult”.[38]

„Szamborszkij protoijerej hosszú ideig élt Londonban, A. Smith gazdasági nézeteit vallotta, ítéletalkotásában szabad és független volt; egyházi tisztsége ellenére világi ruhában és megborotváltan jelent meg a társaságban, amivel kiváltotta az oroszországi papság vezetőinek elégedetlenségét. Azonban Katalint ez nem érdekelte, a nagyhercegek hittanárában értelmét és széles látókörűségét értékelte.”[39] Arról, hogy Andrej atya egyediségével és liberális felfogásával kilógott a papság sorából, egy érdekes korabeli forrás tanúskodik: „a novgorodi metropolita visszautasította, hogy együtt szolgáljon vele: hallotta, hogy a nép úgy vélekedik, hogy Szamborszkij borotvált pópa miatt rossz termés lesz és új eretnekséggel vádolta meg őt”.[40]

Azonban kiemelkedő műveltségének, személyiségvonásainak köszönhetően Andrej Szamborszkij nagyon gyorsan emelkedett az egyházi és az udvari szolgálat hierarchiájában, és pályafutása végére elnyerte az orosz papok számára a korban elnyerhető összes egyházi kitüntetést.[41]

A nagy cárő unokáinak hittanára, a Carszkoje Szeló-i Szent Szophia székesegyház (alapítva 1788. május 20.) elöljárója lett.[42] Ott, Carszkoje Szelóban nagy háza volt, amelyet a cárnő ajándékozott neki azon 252 gyeszjatyina föld mellett, amelyet az első oroszországi „Mezőgazdasági gyakorlati iskola” létrehozására kapott. Ő volt ennek az iskolának az alapítója és igazgatója.[43]

Szamborszkij sok tekintetben kiemelkedő személyisége volt az orosz történelemnek. Befolyása az orosz társadalomra nem csak saját tevékenységéből és prédikációiból eredt, hanem abból is, hogy képes volt felfedezni a tehetséges embereket és segítette azok növekedését. Ő segítette például Mihail Mihajlovics Szperanszkij kiemelkedését,[44] akit pályafutása során végig támogatott. Közeli barátja volt vejének, M. F. Malinovszkijnak, egy kiemelkedő felvilágosító-demokratának, filozófusnak és írónak, líceum-alapítónak és a líceumok oktatási rendszere megszervezőjének. Szamborszkij leánya, Szófia Andrejevna a carszkoje szeló-i líceum igazgatójának felesége lett. Ennek köszönhetően az ifjú Puskin jó emlékeket táplált a Szamborszkij családról, amiről tanúságot is tesz egyik versében: „Meg kell emlékezni, feltétlenül meg kell emlékezni” (1833).[45]

Szófia Andrejevna leánya, Andrej atya unokája, Anna Vasziljevna Rozen (Malinovszkaja) A. E. Rozen gyekabrista felesége volt és 1829-ben követte férjét Szibériába. A családtagok életrajzában meglepő módon találhatunk kapcsolódási pontokat a gyekabristák mozgalmával. Ismert, hogy e mozgalom egyik vezetője, Szergej Muravjev-Aposztol Szamborszkij pétervári házában született.[46] Erről a házról nevezték el az utcát „Szamborszkij-köznek”, majd „Kricsevszkij-közre” nevezték át. A ház nem maradt meg. 1871-ben a Seremetyev grófok tulajdonába került és teljesen átépítették.[47]

Andrej atya 1815. október 5-én hunyt el a szentpétervári Mihailov palotában, ahol I. Sándor cár kegyéből élete utolsó éveiben élt. Az észak-pétervári Bolseohtinszki temetőben temették el (a XIX. században Szent György temetőnek hívták).[48]

 

Nyikoláj Vasziljevics Muzovszkij protopresbiter

Szamborszkij kérésére Nyikoláj Muzovszkij torinói orosz papot nevezték ki Ürömbe. Az orosz külügyi levéltárban fennmaradt Amvroszij szentpétervári metropolita levele, amelyben kéri ezt a kinevezést.[49]

Szamborszkij ürömi utóda Nyikoláj Muzovszkij fiatal pap volt (szül. Lupp Vasziljevics Muzovszkij, 1772. augusztus 23), aki később sok mindenben elődje életútját járta be, sőt bizonyos dolgokban még meg is haladta őt. Később ő is cári lelkiatya lett és elnyerte az orosz egyházi hierarchia egyik legmagasabb pozícióját. Nyikolj atya 1804 és 1810 között szolgált Ürömben. Rövid visszaemlékezést találhatunk róla B. Bronevszkij[50] útijegyzeteiben: „Nyikoláj Muzovszkij atya, prédikátor, korábban különféle követségeken szolgált. Ez magyarázza, hogy fekete frakkot hord és kinézetében semmivel sem emlékeztet az orosz papokra… Nyikoláj atya nagy tiszteletet váltott itt ki. A protestáns hitfelekezetű parasztok távoli falvakból is felkeresik, és ő németül olvas fel nekik az Evangéliumból; ünnepeken felkeresik őt a szomszéd falvakban élő jóságos szerbek”.[51]

Nyikoláj atyát ürömben nagy fájdalom érte: elhunyt a felesége. Az ő sírja volt az első a templom melletti orosz temetőben.[52] Sajnos a fent említett okok miatt a sír nem maradt fenn napjainkig.

Magyarországi szolgálata után Nyikoláj Muzovszkij „orthodox hitfelekezeti hittanár” lett a carszkoje szeló-i líceumban (1811-1816 között), éppen akkor, amikor A. Sz. Puskin is a líceumban tanult.[53] Elképzelhető, hogy e tisztség Nyikoláj atya általi elnyeréséhez hozzájárult ürömi elődje, Szamborszkij protoijerej támogatása is. Hiszen, ahogy fentebb megjegyeztük, V. F. Malinovszkij, a carszkoje szeló-i líceum igazgatója Andrej atya veje volt.

Ismert, hogy Muzovszkij atya kísérte el Charlotte hercegnőt (a leendő Alexandra Fjodorovna cárnőt) Berlinből Pétervárra 1817-ben. Az út során a hercegnőnek orosz órákat adott és megismertette az orthodox hittanítás alapjaival.[54]

Érdekes tény, hogy 1825 februárjában ő tartotta Rozen (a leendő gyekabrista) és Andrej Szamborszkij unokája eljegyzését, akikről fentebb szóltunk.

A továbbiakban, már protopresbiteri rangban Mihail Muzovszkij lett a hadsereg és a flotta tábori lelkészségének vezetője (1827-48). E tisztségében arról vált ismertté, hogy ő alkotta meg a tábori lelkészség számára érvényes egyházi igazgatás szabályrendszerét. Emellett oktatott a Szentpétervári Teológiai Szemináriumban, majd 1814-től tagja lett az Oroszországi Biblia Társulatnak, amelynek akkoriban olyan kiemelkedő tudósok és teológusok voltak tagjai, mint pl. Szerapion kijevi metropolita, Amvroszij szentpétervári metropolita, Filaret archimandrita, a Szentpétervári Teológiai Akadémia rektora. Muzovszkij protopresbiter befolyása és jelentősége az Orosz Birodalom vezető papsága körében olyan nagy volt, hogy több esetben is képes volt szembefordulni a Szentséges Szinódus ober-prokurorja (főügyésze) Protaszov főhadsegéd döntéseivel.[55]

A carszkoje szeló-i Szent Katalin székesegyház évkönyvéből ismert, hogy 1840. no­vember 24-én – Szent Katalin nagyvértanú napján a cári család lelkivezetője Nyikoláj Muzovszkij udvari protopresbiter a székesegyház papságával együtt I. Miklós cár és Alekszander Nyikolájevics trónörökös jelenlétében felszentelte a székesegyház főoltárát.[56]

Nyikoláj atya hivatalos dokumentumokban megjelent aláírása a következő volt: „A Szentséges Kormányzó Szinódus Tagja, Ő Cári Felségei Lelkiatyja, a Gárda– és Gránátos Hadtestek Vezérkarának Fő Tábori Lelkésze, Protopresbitere és a Névai Szent Sándor gyémánt-díszítésű rendjének, a Szent Vlagyimir rend 2. osztályú nagykeresztjének, a Szent Anna rend cári koronával díszített 1. fokozatának tulajdonosa és a Porosz Vörös Sas 3. fokozatának lovagja, Nyikoláj Muzovszkij”.[57]

 

German szerzetespap

Muzovszkij után German szerzetespap szolgált Ürömben (1810 és 1817 között); szigorú szerzetesi életével és a szükségben lévők megsegítésének készségével jó emléket hagyott maga után. Idős korában, betegsége miatt tért vissza Oroszországba. Nem tudjuk, hogy hol és mikor halt meg.[58]

1814-ben az ő szolgálata idején látogatta meg a templomot József nádor társaságában a Bécsi Kongresszus alkalmából Ausztriába érkezett I. Sándor orosz cár és Frigyes Vilmos porosz király.[59] A következő évben testvére sírját Jekatyerina Pavlovna nagyhercegnő kereste fel József főherceg kíséretében.[60]

 

Gennagyij szerzetespap

1817-ben Gennagyij szerzetespapot nevezték ki Ürömbe, aki 1823-ig szolgált. Nevét két síremléken is megtaláljuk, amelyeket két 1823-ban elhunyt énekes sírjai felett helyeztek el. Betegség miatt tért vissza Oroszországba.[61]

Az Optyina-pusztai Paterikon nevét a monostor aszkétái között említi. A Paterikonban sok fontos adatot találhatunk Gennagyij atya életéről.[62] Innen megtudhatjuk, hogy a leendő sztarec Magyarországi szolgálata előtt a Balti Flotta hajóin szolgált tábori lelkészként, és elnyerte a tengerészek őszinte tiszteletét. Figyelemre méltó, hogy külföldi szolgálata idején lelkiatyai tisztségben elkísérte I. Sándor cárt az európai országokban tett diplomáciai útjain. Egy magyar forrásban[63] szintén megemlítik, hogy Gennagyij atya elkísérte Sándor cárt a Laibach-i Kongresszusra (1821). Az udvarnál betöltött magas pozíciója és a cári kegy ellenére az aszkéta nem csábult el, hanem visszatért a szerzetesi élethez. 1831-ben a pétervári kolerajárvány idején a kórházakban szolgált a betegek számára. 1834-ben ment Optyina-pusztába, ahol egészen 1846-ban bekövetkezett békés elszenderedéséig imádságos-aszketikus életet élt. Gennagyij sztarec jellemét az Optyinai Paterikon a következő szavakkal írta le: „vendégszerető, kedves, beszédes ember volt és élete végéig szerette a szűk ösvényt”.

 

Fjodor Rajevszkij protoijerej

Gennagyij sztarecet „Fjodor Rajevszkij protoijerej követte, aki az Izmajlovói Ezrednél szolgált, családos, már idős és érdemes ember volt. Gyenge egészségi állapota délre vonzotta, hogy enyhébb klímát találjon, de csak 1831-ig maradt itt, amikor a kialakult félreértések és az ellene irányuló feljelentések miatt kénytelen volt visszatérni az Orlovi Kormányzóságba, ahol elhunyt. Neve fel lett vésve az általa a templomunk számára készíttetett hármas gyertyatartóra.[64]

 

Amfilohij szerzetespap

Rajevszkij után 1832 és 1846 között Amfilohij szerzetespap volt az elöljáró. Életrajzi adatokkal róla nem rendelkezünk. A szóbeszéd szerint jelentős személyes vagyonnal rendelkezett és nagyon vendégszerető volt. Emlékül az ürömi templomnak adományozott egy arany szövésű istentiszteleti ruhát, valamint ugyanezen anyagból készült terítőket az oltárasztalra, a proszkomídia-asztalra és az analógionokra. 1846 március 15-én hunyt el és a templom melletti temetőben temették el”.[65]

Amfilohij atyáról említést tesz jegyzeteiben Izmail Ivanovics Szreznyevszkij (1812-1880) szlavista-filológus, etnográfus, aki 1842-ben kereste fel Ürömöt: „Nagyon kellemes ember, már 11 éve szolgál itt és kezdi elfelejteni az orosz nyelvet. Kiejtése tiszta, de keresi a megfelelő kifejezéseket”.[66]

1838-ban, az ő idejében végezték a templom első felújítását, amit megemlít a kriptában található kereszt felirata is (a keresztfelirat szövegét lásd fentebb a lábjegyzetek között).

 

Vaszilij Szudakevics pap

Amfilohij szerzetespap halála után „az ürömi templomba ismeretlen okokból egy időre nem neveztek ki elöljárót; és csak 1848-ban nevezték Vaszilij Szudakevicset, az akadémia kandidátusát, a párizsi templom diakónusai közül, de alig fél évet élt itt, mert 1849. januárjában tüdővészben meghalt és elődje sírja mellett temették el. Lehet, hogy a magyarországi forradalmi helyzet volt az oka, hogy több mint egy évig nem neveztek ki senkit az ürömi templom elöljárójává.[67]

Vaszilij atyáról a Szentpétervári Teológiai Akadémia végzőseinek könyvében bejegyzést találhatunk arról, hogy 1845-ben a kandidátusi címet elnyerve végezte el az Akadémiát.

 

Vaszilij Mironovics Vojtkovszkij protoijerej

1850-ben Vaszilij Mironovics Vojtkovszkij atyát, a teológia magiszterét nevezték ki az ürömi templom elöljárójává. Hatéves szolgálata után a koppenhágai követségi templom papjává nevezték ki, de hamarosan visszakerült az ürömi templom élére és 1870-ig szolgált.[68]

A Szentpétervári Teológiai Akadémia végzőseinek könyvében azt olvashatjuk, hogy Vojtkovszkij V. M. a Podolszki Szemináriumból jelentkezett az Akadémiára, és azt 1849-ben végezte el, elnyervén a teológia magisztere címet. Nevét megtaláljuk a Szentpétervári Egyházmegye 1867-es Évkönyvében is, mert az ürömi udvari templom ehhez az egyházmegyéhez tartozott.[69]

Vaszilij atya szolgálatának idején 1852. szeptember 11-én kereste fel az ürömi templomot Alekszander Nyikolájevics nagyherceg, az orosz trónörökös, aki a Budapest körül tartott hadgyakorlatok miatt érkezett Magyarországra, valamint 1866-ban Konsztantyin Nikolájevics nagyherceg.[70]

Az orosz külügyi levéltárban fennmaradt Vaszilij atyának az ürömi templom felújításáról a bécsi hivatalos szervekkel folytatott levelezése.[71] Levele fontos forrás a templom eredeti állapotáról és berendezéséről a napjainkban folytatott felújítási munkálatok számára.

Azonban Vojtkovszkij atya magyarországi szolgálata idején nem egyedül az ürömi templom ellátásával foglalkozott. Ismert, hogy ő volt az egyik alapítója a csehországi Karlovy Vary-ban épült orosz templomnak is.[72]

Magyarországi szolgálata után Vojtkovszkij visszatért Oroszországba, ahol tudományos tevékenységet folytatott és tanított. A Cári Novorosszijszki Egyetemen az egyháztörténelem és a teológia professzora, valamint az egyetemi templom parochusa lett. Figyelemre méltó, hogy ez a templom is Szent Alexandra nagyvértanúnak volt szentelve.

Vaszilij Vojtkovszkij protoijerej 1904-ben hunyt el, gazdag tudományos örökséget hagyván maga után.[73]

Ürömben temették el fiát, Ioann Vasziljevics Vojtkovszkijt, aki gyermekkorában, 1867. augusztus 31-én hunyt el.

 

Konsztantyin Lukics Kusztogyijev

Vojtkovszkij protoijerej után „helyére ugyanabban az 1870-es évben Konsztantyin Lukics Kusztogyijevet, a madridi követségi templom elöljáróját nevezték ki”.[74]

Kosztantyin Kusztogyijev atya sok tekintetben kiemelkedő személyiség volt. Irodalomkritikus, történész, teológus, utazó és újságíró – mindezeken a területeken rendkívüli tehetséget volt képes felmutatni. Sajnos Konsztantyin atya alkotásban gyümölcsöző élete hamar megszakadt. Az életrajzi lexikon így ír róla: „Kusztogyijev Konsztantyin Lukics – a magyarországi Pest közeli ürömi templom protoijereje, falusi diakónus fia, 1837. körül született a Szaratovi Kormányzóság Careve falujában.

A Szaratovi Teológiai Szemináriumban és a Moszkvai Teológiai Akadémián tanult. 1862-ben énekesnek nevezték ki a madridi követségi templomba; 1864-ben pappá szentelték a madridi templom számára. 1870-ben protoijerej rangot kapott és áthelyezték az Alexandra Pavlona nagyhercegnő sírja felett épített magyarországi ürömi templomba. Még az Akadémia diákjaként 1861-1862 között publikált a „Russzkaja Recs” („Orosz szó”), a „Russzkij Vesztnyik” („Orosz Hírmondó”) és a „Moszkovszkije Vedomosztyi” (“Moszkvai Hírlap”) újságokban. Madridi szolgálata mellett látogatta az egyetemi előadásokat, spanyol nyelvet tanult és a követségi levéltárban kutatott. Tevékenységének eredményéről számos cikket publikált a „Hrisztyianszkoje Cstenyije”, a „Pravoszlavnoje Obozrenyije” és a „Russzkij Archiv” folyóiratokban. Madridban megválasztották az „Atheneum” tudományos társaság tagjává, és egy rövid ideig (1862. november) előadásokat tartott az orosz nyelvről. Ürömben Kusztogyijev Kárpátalja történelmével foglalkozott és cikkeket publikált a témában. 1874 februárjában megválasztották a Szentpétervári Egyetem teológiai tanszékének professzorává, de nem tudott munkába állni, mert 1875-ben olaszországi útja során Milánóban tífuszban megbetegedett. Ürömben, Pest közelében temették el.”[75]

Kusztogyijev emlékének szentelte „Konsztantyin Lukics Kusztogyijev atya és élete Spanyolországban” c. munkáját T. atya,[76] amelyet a „Sztrannyik” («Vándor») folyóirat 1884-es első két száma közölt. E terjedelmes cikkből sok fontos eseményt és részletet tudhatunk meg a tudós-pap életéből. Érdekesek a Liturgia végzésével kapcsolatos szokásai is, mint például az Evangélium nép felé történő olvasása nem csak a húsvéti időszakban, hanem más napokon is, az Evangélium olvasása utáni prédikáció. Az istentiszteleti gyakorlat e sajátosságai szolgálata nyíltságáról és misszionáriusi irányultságáról tanúskodnak.

Kusztogyijev tevékenységének nyomait Európa több országában is megtalálhatjuk. Madrid orthodox hívei napjainkig őrzik a tehetséges misszionárius-kutató pap emlékét; ürömi szolgálata idején ellátta a karlovy vary-i templomot is, amely ebben az időben a Budai Egyházi Misszióhoz tartozott;[77] a drezdai orosz templom évkönyvéből arról értesülhetünk, hogy részt vett a templom felszentelésében.[78]

Kusztogyijevet Ürömben temették el, síremlékén ez a rövid felirat található: „Itt nyugszik Konsztantyin Lukics Kusztogyijev protoijerej teste”.

 

Mihail Manszvetov pap

Nagyon kevés adat maradt fenn róla. Konsztantyin Kusztogyijev 1875-ben bekövetkezett halála után „helyét Mihail Manszvetov atya foglalta el, akit Szentpétervárról neveztek ki ide. Idős és beteg ember volt. 1877-ben pihent meg az Úrban.”[79]. Ürömben temették el.

 

Feofil Kardaszevics protoijerej

Mihail atya után 1877-től az ürömi templom elöljárója Feofil Kardaszevics volt, aki ezelőtt 8 évig diakónusként szolgált a stuttgarti udvari templomban. Kardaszevics 1869-ben végezte el a Szentpétervári Teológiai Akadémiát, elnyervén a teológia kandidátusa címet.[80]

Feofil atya nagyon sokat tett az ürömi templomért, szolgálata minden elődénél hosszabb ideig, 1877-től 1914-ig, vagyis 37 évig tartott. Szolgálatának kezdetén felújította az elöregedett épületet, amiről olvashatunk a kriptában található kereszten is: „Az 1879-es év október havában Ő királyi fensége József főherceg parancsára e szent templomot újra felújították, Feofil Kardaszevics elöljáró atya munkálkodásával újra feldíszítették és ugyanazon hónap 21. napján felszentelték”. Néhány évvel később, 1883-ban ő helyezte el a templomban III. Sándor által Alexandra nagyhercegnő születése 100. évfordulója alkalmából adományozott új ikonosztáziont, amelyről már korábban szó volt.[81] Több cikket is publikált egyházi-ismeretterjesztő folyóiratokban a misszió történetéről és Alexandra nagyhercegnő életéről. Támogatta az orosz egyházközségeket Ausztria-Magyarország más vidékein. Kardaszevics elöljárósága idején a Budai Missziót több magas rangú személy is felkereste: I. Ferdinánd bolgár fejedelem, László főherceg, József főherceg fia, orthodox és katolikus főpapok.[82]

Ismert, hogy ürömi elöljárósága mellett Feofil atya ellátta a meránói orosz kolónia lelkipásztori gondozását is.[83] Az1            qwserz8uöután, hogy Meránóban felépült az orosz templom, és az egyházközség állandó orosz papot kapott, Feofil atya továbbra is tartotta a kapcsolatot az olaszországi oroszokkal, támogatta a megváltó Krisztus, a Szent Katalin nagyvértanú és a san-remo-i Szárovi Szent Szerafim templom közösségeit.[84]

Kardaszevics egészen az első világháború kezdetéig szolgált az ürömi templomban. Ezt megerősíti a külföldi orosz egyházközségeket kánonilag felügyelő Szentpétervári Egyházmegye papjainak 1914-es évkönyve is.[85] E tekintélyes protoijerej számos kitüntetése arról tanúskodik, hogy nem csak az Oroszországi Egyház tiszteletét nyerte el. A kitüntetései között vannak német, szerb, bolgár és montenegrói érdemrendek is.

Nem tudjuk, hogy mi történt a templom klérusával és elöljárójával a háború kezdete után, mikor hagyták el Magyarországot és mikor tértek vissza Oroszországba. Arról sem rendelkezünk semmilyen forrással, hogy Feofil atya mikor hunyt el és hol temették el.

 

Protoijerej Sztyefan Kolumbov

Kardaszevics távozása után a templomban Sztyefan Kolumbov protoijerej szolgált tovább. Kevés adat maradt fenn róla, de azok, amelyekkel rendelkezünk, rendkívül érdekesek. Apja, Jakov Kolumbov diakónus 1830-tól szolgált az ürömi templomban, ahogy azt sírfeliratában olvashatjuk. Kolumbov diakónus mellett itt temették el feleségét és leányait is. Tehát fia, Sztyefán, minden valószínűség szerint, Ürömben született. Apja nyomdokaiba lépett, egyházi szolgálatba állt és később az ürömi templom elöljárója lett. Egészen 1926-ban bekövetkezett haláláig szolgált, amikor már nem létezett az Orosz Birodalom, az ürömi papság pedig elveszítette az orosz udvartól kapott állami támogatását. A Kolumbovok egyházi dinasztiája tehát hittel és igazsággal szolgált a templomban majdnem egy évszázadon keresztül.[86]

Magyar forrásokból tudjuk, hogy Sztyefan atya bejáratos volt az akkoriban ismert budapesti nyelvészek „körébe”, szoros kapcsolatban állt korabeli híres tudósokkal: Szinnyei Józseffel, Munkácsi Bernáttal, Asbóth Oszkárral. Sztyefán atya Budapesten élt, a Fő utca 18. alatti házban.[87]

Sztyefán atya után megszakad az ürömi templom és a Budai Egyházi Misszió, mint az Orosz Orthodox Egyház magyarországi hivatalos képviseletének története. Halála után az ürömi lakosok a templomot hosszú ideig megfelelő rendben tartották, a budapesti orthodox papok (nem csak oroszok, hanem szerbek és magyarok is) pedig jeles emléknapokon tartottak istentiszteleteket a templomban.

 

Szavva Szovjetov szerzetespap (leendő lublini püspök)

Az 1926 és 1946 közötti korszak nem csak az ürömi templom történetének kronológiája szempontjából a leginkább homályos időszak, de az egész magyarországi Orthodoxia helyzete tekintetében is. Az államhatárok változásai, a terület– és lakosságnövekedés, a különféle etnikumok egyházközségei kánoni helyzetének bizonytalanságai, a hazai és külföldi Orosz Egyház nehéz és bonyolult helyzete a magyarországi orthodoxok joghatósági és kánoni helyzetének összekuszálódásához vezetett. Az elmúlt években néhány komoly tanulmány született e korszak történelméről,[88] amelyek alapján, valamint a helyi egyházi levéltárakban általunk talált dokumentumok alapján képesek vagyunk rekonstruálni az ürömi orosz templom történetét e nehéz években.

Kolumbov atya 1926-os halála után a templom és a környező terület tulajdonosa, József Ágost főherceg a templomot a görög-keleti egyházra bízta (így nevezték akkoriban az Orthodoxiát Magyarországon). Ettől fogva nem volt a templomnak állandó papja és klérusa. Magyarországi orthodox papok tartottak évente néhány alkalommal Liturgiát.

Rendelkezünk adatokkal arról, hogy egy időben a templom elöljárója volt Szavva (Szovjetov) szerzetespap, leendő ljublini püspök. A források azonban e tekintetben ellentmondásosak. M. V. Skarovszkij tekintélyes orosz egyháztörténész úgy véli, hogy a 20-as évek kezdetén volt az ürömi templom elöljárója,[89] miközben Szavva atya életrajzából kitűnik, hogy ez csak 1928-ban lehetett.[90] Ennek ellenére aligha vonható kétségbe az a tény, hogy Szavva szerzetespap szolgált az ürömi templomban. Más kérdés, hogy ez a szolgálat, minden bizonnyal, nem tartott hosszú ideig.

 

Szergij archimandrita (Msztyiszláv Vlagyimirovics Muszin-Puskin gróf)

Számos egyházi dokumentumból és a kortársak visszaemlékezéséből pontosan tudjuk, hogy Szergij Muszin-Puskin atya[91] a 30-as évek végén, a 40-es évek elején szolgált Magyarországon.

A budapesti szolgálatáról említést tesz N. M. Oszorginnak a „Párizsi Szent Szergij Metochion. Alapításának 75. évfordulójára”[92] c. könyvben megjelent visszaemlékezései, valamint a budapesti templomok levéltárainak számos dokumentuma. Muszin-Puskin atya magyarországi szolgálatának idejét a források eltérően határozzák meg.

Oszorgin 1936-1940 közötti időszakra teszi Szergij atya magyarországi szolgálatát. Más részről a budapesti orosz templom (Lendvay utca 26) levéltárában olyan anyakönyv található, amelyet 1936-ben adott ki az európai orosz egyházközségeket felügyelő egyházi hivatal (vagyis a külföldi orosz egyházszervezet Jevlogij metropolitát elismerő irányzata) Szergij szerzetespapnak. Az anyakönyvi bejegyzések azonban 1939-el kezdődnek, nem pedig 1936-al. Ráadásul, az utolsó, Szergij atya kézírásával történt bejegyzés dátuma 1944. májusából való. Más levéltári dokumentumok (Muszin-Puskin hivatalos levelezése a magyar orthodox adminisztrátorral) 1942 és 1943-ből ered. Tehát bizton állíthatjuk, hogy Szergij Muszin-Puskin atya, legalábbis 1939 és 1944 között, Magyarországon szolgált. Hogy itt volt-e már 1939 előtt is, az a rendelkezésekre álló dokumentumokból nem világos.

Ugyanebben az anyakönyvben megtaláljuk azon egyházközség nevét is, amelynek Szergij atya a papja lett: a Szentháromság egyházközség. Magyarországon ezt orosz emigráns egyházközségnek nevezték. Szergij atyának a magyar orthodox adminisztrátorhoz írt leveleiből kitűnik, hogy az egyházközség címe a következő volt: Budapest, VI. kerület, Szív utca 6.

Muszin-Puskin atya további sorsa jól ismert. Közvetlen kapcsolatban állt a híres párizsi Szent Szergij intézet kiemelkedő orosz teológusainak körével. 1945-ben Szergij atya Párizsba ment. Ott a Szent Szergij Metohion (Szent Szergij Intézet) papja lett (1948-1960). Archimandrita rangot kapott. 1960. május 8-án hunyt el a Párizs melletti Chelles-ben. A Sainte-Genevieve-des-Bois temetőben helyezték örök nyugalomba.

 

Ruszkó János atya

A magyar orthodox adminisztratúra levéltárában olyan dokumentumokat találunk, amelyekből kitűnik, hogy a 30–40-es években egy Ruszkó János nevű pap istentiszteleteket végzett az ürömi templomban. Ruszkó korábban rendőrtiszt volt. Pappá szentelése után a Budapesten, a VII. kerületben, az Almási téren létrejött Aranyszájú Szent János egyházközség élére került.[93] Egy volt raktárat alakítottak át templommá. Az egyházközség úgy tűnik magyar-orosz jellegű volt, ezért papja gondoskodott a magára hagyott ürömi orosz templomról is.

Tudjuk, hogy 1938-ban egy Habsburg főherceg saját költségén felújíttatta az ürömi templomot. E munka nyomát őrzi a restaurálást végző mester által hagyott felirat a kupola alatt. A felújítás után július 3-án újra felszentelték a templomot.

Ruszkó János atya 1943-ban hirtelen elhunyt.

 

Varjú János protoijerej

Ruszkó János után az Aranyszájú Szent János egyházközség élére Varjú János atya került. Az általunk megtalált, 1945-ből származó dokumentumot Varjú János „budapesti és ürömi plébánosként” írta alá.

Varjú azon kb. másfélszáz kárpátaljai orthodox papok közé tartozott, akik a 30-as években a határmódosítások miatt magyar állampolgárok lettek. Kánoni helyzetük bizonytalansága, a mindenki által elismert főpap hiánya oda vezettek, hogy közöttük kétes hírű személyek is megjelentek, olyanok is, akik valamilyen vétség miatt el lettek tiltva a szolgálattól, de a zavaros egyházkormányzati helyzetben magas beosztást érhettek el. Később, az 50-es években eltávolították a szolgálattól, 1956-ban Bécsbe távozott. Varjú Jánosnak a magyar orthodox egyházközségek adminisztrátora tisztégében végzett tevékenységéről és a magyarországi egyházi élet eseményeiről a Második Világháború után sok érdekes ismeretet szerezhetünk az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézete kutatócsoportja által készített nemrég megjelent „Moszkva és Kelet Európa” c. könyvből.[94]

Néhány szót szólni kell a templom állapotáról is ebben az időszakban. A templom hasonló sorsot ért meg, mint Üröm, a kisváros, ahol áll. Üröm egykori lakosait a svábokat, vagyis a magyarországi németeket kitelepítették, helyükre pedig főleg Magyarország keleti vidékeiről érkezetteket telepítettek. Ők, a korábbi lakosoktól eltérően nem rendelkeztek azzal a régi orosz templom iránti nemzedékek emlékezetében és családi hagyományokban megőrződött tisztelettel, mint a korábbi lakosok. A Magyarországon kialakult szovjetbarát rezsim vallásellenes politikát folytatott, ezáltal még inkább hozzájárult, hogy eltűnjön a „cárizmus” képviselőinek jó emléke. A Magyarországon, többek között Ürömön kialakult helyzet miatt a szocializmus idején a templom teljesen lepusztult. A gazdag berendezési tárgyakat és kegytárgyakat szétlopták, sok, felbecsülhetetlen történelmi értékű ikon nyomtalanul eltűnt, a templom melletti orosz temető is majdnem megsemmisült. Csodás módon megmenekült a pompás ikonosztázion, III. Sándor cár ajándéka. Istentiszteletet csak évente egy alkalommal, a templom ünnepén tartottak (május 6-án, Szent Alexandra napján).

Azonban az Orosz Egyházban emlékeztek arra, hogy létezik Magyarországon ez a szentély. A negyvenes évek végén a magyar egyházközségeknek a Moszkvai Patriarchátushoz való csatlakozásáról szóló hosszú és bonyolult tárgyalások során felvetődött a kápolna tovvábbi sorsának kérdése.[95]

 

Mihail Tolmacsov protoijerej

1950-ben Varjú János átadta Mihail Tolmacsovnak[96] a budapesti orosz egyházközséget. Ekkorra az orosz és a magyar egyházközségek a Moszkvai Patriarchátus joghatóságába tartozó ún. Magyar Orthodox Adminisztratúra részét alkották. A budapesti orosz egyházközséget Radonyezsi Szent Szergij emlékére szentelték fel. Kezdetben az Almási téren volt, majd átköltözött a Lendvay utca 26. szám alatti villába, ahol napjainkban is működik. A második világháború után ez volt az egyetlen budapesti orosz egyházközség. Az ürömi templom ennek filiája lett. Mihail atya 1973-ig szolgált Magyarországon, majd ezután családjával Ausztráliába költözött.

 

Joakim Babinec protoijerej

Mihail atya távozása után a budapesti orosz egyházközség élére Joakim Babinec protoijerej atyát nevezték ki. Ő 1975-től 1989-ig szolgált itt. Az ürömi templomban a templom ünnepén végzett istentiszteletet.

Elöljárósága idején a templomot többször kirabolták, amelyek közül az egyik eset szélesebb társadalmi visszhangot váltott ki. 1981. április 26-án a betörők feltörték a nagyhercegnő sírját, remélvén, hogy értékes ékszereket találhatnak.[97] Ez elhunyt nyugalmának ilyen szentségtörő megsértése kiváltotta a földi maradványai jövőbeli sorsával kapcsolatos megalapozott aggodalmakat. Ezért Joakim atya saját maga vitte át a nagyhercegnő földi maradványait a Habsburg-kriptába, amely a budavári királyi palota alagsorában található, a mai Nemzeti Galériában.[98]

 

Kádár Iván protoijerej

Joakim atya után a budapesti orosz egyházközség elöljárója Kádár Iván atya, a Leningrádi Teológiai Szeminárium végzőse lett. 1989-óta szolgál a budapesti Lendvay utcai Szent Szergij templomban. 2001-ig ő felelt az ürömi templom állapotáért is. Ekkoriban kezdték meg a templom és a környező terület fokozatos helyreállítását. Ideiglenes kerítést húztak a temető körül, ami által megakadályozták, hogy a templom körüli területet a helyiek szeméttelepnek használják. A templomon belül hosszú évek óta először kisebb felújítást végeztek. Istentiszteleteket továbbra is évente egy-két alkalommal tartottak a budapesti orosz hívek részvételével.

 

Nyikoláj Kim protoijerej

2001-ben az ürömi templom elöljárójává Nyikoláj Kim atyát nevezték ki. Életrajzi adatok: „1960-ban született Leningrádban. Elvégezte a Szentpétervári Teológiai Akadémiát, a teológia kandidátusa.[99] 1992-ben szentelték pappá Szentpéterváron. 2000-től a budapesti orosz egyházközség papja. Kezdeményezte az ürömi templom felújítási munkálatait és a rendszeres istentiszteletek végzését. 2001. szeptember 7-én Pavel bécsi és budapesti érsek engedélyezte a felújítási munkálatok megkezdését. 2003. szeptember 6-án a templom fennállásának 200. évfordulóján tartott ünnepségek során Hilarion bécsi és ausztriai püspök az ürömi templom elöljárójának nevezte ki.”[100]

 

A templom történetének általános áttekintése

Áttekintvén röviden az ürömi templommal kapcsolatos eseményeket és a személyeket, vessünk egy átfogó pillantást is a történelmére. Helyénvaló itt megemlíteni a „mikrotörténelem” fogalmát, amellyel az utóbbi időkben gyakran találkozhatunk a tudományos írásokban. A magyarországi orosz egyházi misszióval kapcsolatban ez a fogalom valóban eredeti értelmében használható: a részleges történelemben tükröződnek a nagy történelmi tendenciák.

Hogy a Budai Egyházi Misszió történetéről világosabb képet alkothassunk, történetét feltételesen az alábbi korszakokra oszthatjuk:

1. 1803-tól 1848-ig. Ez a templom fénykora. Egybeesik Habsburg József nádor, Alexandra Pavlovna szerető férje magyarországi kormányzóságával. A korszak a főherceg halálával és az 1848-as forradalmi eseményekkel zárul.
2. 1850-1926 között. Azon kiemelkedő személyiségű papok szolgálatának korszaka, akik élvezték a cári Oroszország támogatását. Hála az utolsó elöljárója, Sztyefan Kolumbov atya hűségének és kötelességtudatának, ez a korszak nem a cári Oroszország bukásával, hanem Sztyefan atya, az utolsó forradalom előtt kinevezett pap halálával fejeződött be.
3. 1926-tól 1950-ig. A feledésbe merülés kezdete. A két világháború közötti időszak és a második világháború utáni korszak, amikor a magyarországi orthodox egyházközségek és papok helyzete rendkívül rendezetlen volt.
4. 1950-től 2001-ig. A templom lepusztulásának korszaka. Nagyjából egybeesik a magyarországi szocializmus korszakával. Ennek logikus következménye volt a templom többszöri kirablása, és fő relikviájának, a nagyhercegnő földi maradványainak átvitele a Habsburg-kriptába. Az oroszországi és magyarországi vallásüldöző rezsimek bukása után megkezdődött a templom fokozatos újjászületése.
5. 2001-től napjainkig. A templom felújítása, korábbi szépségének visszaadása, a rendszeres istentiszteleti élet újjászületése, a templom történelmi jelentőségének tudatosítása. Természetesen mindez elképzelhetetlen lett volna Oroszország szellemi újjászületése sokkal szélesebb és mélyebb folyamata nélkül.

Meg kell jegyeznünk, hogy e korszakoknak van néhány közös vonásuk is: a papság szolgálatának missziós irányultsága, komoly tudományos és teológiai felkészültségük, nem csak a hívek közötti, de messze, Üröm és Budapest határain is túlterjedő tekintélyük volt. Például az egyik egyháztörténeti kutatás az ürömi templom említése kapcsán szól a Budai Egyházi Misszió orosz papjainak a kárpátaljai értelmiségre kifejtett hatásáról.[101] Tevékenységük nem korlátozódott a templomi istentiszteletek végzésére. Diplomáciai szolgálatot is elláttak, tudományos kutatásokat végeztek, publicisztikával foglalkoztak és ellátták az orosz egyházközségek lelkivezetését középeurópa területén és a környező országokban. Egyházközségeket alapítottak, templomokat építettek, törődtek a helyi lakosság szellemi felvilágosításával.

 

A templom mai helyzete

Befejezésképpen röviden felvázoljuk a templom jelenlegi helyzetét.

2001-ben a budapesti Szent Szergij egyházközség papja, Nyikoláj protoijerej és néhány hívő kezdeményezésére megkezdődött Magyarország legrégebbi orosz templomának felújítása. Külső támogatás nélkül, csupán az elöljáró atya és a hívők kis csoportja erőfeszítései által megindult a rendszeres istentiszteleti élet, megkezdték a templom felújítását és a környező temető rendbetételét. Rövid idő alatt a hely ismertté vált, a templomot pedig felkeresték a Habsburg és a Romanov családok képviselői, magas rangú orosz és magyar állami hivatalnokok, orthodox és római katolikus főpapok.

2003-ban tartották a templom alapítása 200. évfordulójának ünnepségét. A nagyszámú vendégsereg jelenlétében, akik között ott voltak a Római Katolikus Egyház, valamint az orosz nagykövetség képviselői is, felszentelték a temető északi oldalán felállított emlékfalat, amelyen az Istenszülő ikonja mellett Szent István magyar király és Szent Miklós orosz cár kerámia ikonjait is elhelyezték. A képeket Petrás Mária ismert magyar kerámiaművész készítette.[102]

2004. szeptember 6-án a Habsburg család beleegyezésével, figyelembe véve a teljes értékű istentiszteleti élet megújulását és a templom épülete, valamint a környező temető rövid idő alatt történt rendbetételét, Alexandra Pavlovna nagyhercegnő földi maradványait visszavitték a Habsburg családi kriptából az ürömi templomba. A régi szentély teljes megújulását megkoronázó ünnepséget Főtisztelendő Hilarion bécsi és ausztriai püspök, a magyar orthodox egyházmegye kormányzó főpapja vezette.[103] A halotti emlékszertartáson nagy számban vettek részt az érdeklődők. Az ünnepséget megtisztelték személyes jelenlétükkel Őeminenciája Erdő Péter bíboros érsek úr, a magyarországi Római Katolikus Egyház prímása, valamint a Habsburg és a Romanov családok tagjai is.[104] A magyar sajtó az esemény előtt és után tájékoztatást adott Alexandra Pavlovna nagyhercegnő életéről és az emlékére épített templom történetéről.[105]

Ugyanezen év októberében a templomot felkereste Főtisztelendő Kirill, Szmolenszk és Kalinyingrád metropolitája, a Szent Szinódus állandó tagja, a Külső Egyházi Kapcsolatok Osztályának vezetője.[106] Kirill metropolita II. Alekszij moszkvai patriarcha áldásával az ürömi templom felújításában szerzett érdemeiért kitüntette a templom elöljáróját a Radonyezsi Szent Szergij érdemrend III. fokozatával.

A nagyhercegnő földi maradványainak visszahozatala után is tovább folytatódtak a felújítási munkálatok. 2005-ben Jébert Katalin és Seremetyeff-Papp János restaurátorok felújították a templom kupolájának belső festményeit. A munkát magas szakmai és tudományos szinten végezték el, és több érdekes új történelmi adatot tártak fel, amelyeket a Magyar Nemzeti Múzeumban 2006-ban tartott XXXI. nemzetközi restaurátor konferencián mutattak be.[107]

A templom mai állapotát a már említett „A Magyar Királyság két birodalom között” c. 2005-ben Moszkvában az Állami Történeti Múzeumban rendezett kiállítás látogatói megismerhették a Magyar Nemzeti Múzeum alkotócsoportja által készített, a kiállítás keretében bemutatott film alapján is.[108]

Napjainkra a templomot és a temetőt teljesen felújították, és heti rendszerességgel tartanak istentiszteletet,[109] a hiányzó istentiszteleti kegytárgyakat pótolták. Az orosz emlékezet számára szent kegyhely továbbra is élvezi Magyarország vendégei és a helyi lakosok tiszteletét és változatlan érdeklődését. Az orosz diplomácia és a magyar kormányzat számára pedig újra az orosz-magyar kapcsolatok mély történelmi gyökereinek látható szimbólumává vált.[110]

 *

[1] Az Üröm nevet az orosz a XIX. század eleji és közepi orosz nyelvű dokumentumok Iromként, később Iremként írják át.

[2] Боднар Э. Венгерско-русские связи в XIX веке: палатин Иосиф и Александра Павловна // Двенадцать столетий венгерско-русских отношений. (Доклады, прозвучавшие на юбилейной конференции Центра русистики Будапештского университета им. Этвеша Лоранда 26 мая 2005 г.) Будапешт, 2005.  С. 51-58.

[3] Offen – Buda régi, középkori neve.

[4] Данилова. А. Пять принцесс. Дочери императора Павла I. Биографические хроники. М., 2001.; Воловик О.Е. Александра. Жизнь, семья, судьба, память. СПб., 2004.

[5] „Alexandra Pavlovna, a magyarok királynéja”. Rendező: Szakály István. Budapest, 2007. Версия фильма на русском языке – «Александра Павловна, королева венгров». Н/п.фильм. Реж.Сакаи Иштван. Будапешт, 2007.

[6] Венгерское королевство между двумя империями. Русско-венгерские государственные и культурные связи в XIX  веке. Государственный исторический Музей, 16 февраля 2005 года – 31 мая 2005 года. Издание к выставке. Ред.: Клара Радноти. Будапешт, 2005.

[7] Pl. lásd: Данилова. А. Пять принцесс. М., 2001. с. 138.

[8] «Idén augusztus 30-án ürömi temetőkápolnánk, amely a legrégebbi a külföldi orosz templomok között… fennállásának századik évfordulóját ünnepelte». – Кардасевич Ф., протоиерей. Столетие православного русского храма в Иреме // Прибавления к церковным ведомостям. 1903. № 43. С.1671.

[9] Például Maria Pavlovna nagyhercegnő házassági szerződésében az orthodox hit megtartásának lehetősége az első fontossági helyen áll. См.: Jena D. Maria Pawlowna. Grossherzogin an Weimars Musenhof. Graz, Wien, Köln, 1999.  S.53.

[10] Король шведский Густав IV Адольф в Санкт-Петербурге в 1796 году (из записок Массона) //  Памятники новой русской истории (в 3-х томах). СПб., 1871. Т. 1. отдел 2. С.317.

[11] «A Római Egyház püspökei azt a mendemondát terjesztették el, hogy a nagyhercegnő csatlakozott az egyházukhoz, de mivel nem volt lehetőségük a sírt a kapucínusok kápolnájában elhelyezni, minden erővel arra törekedtek, hogy zenéjükkel és szertartásukkal kísérhessék a koporsót, ezáltal pedig ünnepélyesen megmutassák a közönségnek a kitalált egyesülést. De én határozottan értésükre adtam, hogy a keleti egyház nem tűri el a nyugati szertartásokkal való keveredést, ezért egyházi szertartást kizárólag én végezhetek. … A későbbi körülmények figyelembe vételével nem tudtam kételkedni abban, hogy a római-katolikus misszionáriusok a világ távoli részein is terjesztették a néhai nagyhercegnőnek a pápai egyházhoz való csatlakozása hírét. Ezt megerősítette nekem Jászvásárban a moldáv metropolita is, aki az Élő Istenért könyörögve és könnyek között kérte, hogy mondjam el neki az igazságot a csatlakozás híréről, amiről nagy szomorúsággal egyes moldovánok és görögök számoltak be neki, hozzátéve, hogy ha még az orosz hercegnő is ilyen áldozatra kényszerült, akkor nagyon megrendül a görög egyház, és nagy szenvedések érik a hozzá hű keresztényeket, – mert nincs más védelmük és más megmenekülésük, mint az igazhitű Oroszország által. Én szintén az Élő Istenért biztosítottam a bánkódó sztarecet, hogy mindez kizárólag a pápisták rágalma”. Протоиерей Андрей Самборский. О пребывании великой княгини Александры Павловны в Венгрии. (1799-1801 гг.), с предисловием В.Ламанского. Памятники новой русской истории (в 3-х томах). СПб. 1872. Том 2, отдел 2. С.47-68.

[12] «Az Oroszország iránt nem jóakarattal viszonyuló építész nem úgy építette fel a görög-orosz templomot, ahogy azt a tervek alapján az orosz udvarnak bemutatták, hanem egy sírfeletti piramis formájában, belül pedig olyan szűken, hogy sem az ikonosztázion nem férhetett be, sem pedig a pap az oltárban nem tudta szabadon megkerülni az oltárasztalt. Mindezt, ahogy azt nekem néhányan elmagyarázták, azzal a céllal rendezte el így, hogy a sír elhelyezése után az épületet bezárják és ne tegyék lehetővé az egyházi szertartások végzését, ezzel együtt pedig véget vessenek azon odaadásnak, amelyet az imádságra összegyűlő nép az elhunyt nádorné iránt mutatott, és ezáltal Oroszország és annak császára iránt.» Протоиерей Андрей Самборский. О пребывании великой княгини Александры Павловны в Венгрии. (1799-1801 гг.), с предисловием В.Ламанского. Памятники новой русской истории (в 3-х томах). СПб. 1872. Том 2, отдел 2. С.63-64.

[13] Православный храм в Ироме, в Венгрии // Нива. 1889. №11. С.294.

[14] Üröm. Budai járás // Magyarország Műemléki Topográfiája. V kötet. Pest Megye Műemlékei. II. / Szerk.: Dercsényi Géza.  Akadémia kiadó. Budapest, 1958. 242.

[15] «1801. június 19-én gróf Szapári udvarmester és Muravjev-Aposztol gróf ideiglenes orosz követ jelenlétében megtörtént az ürömi templom alapkőletétele.» – i.m.: Карадасевич Ф. Великая княгиня Александра Павловна (К столетию со дня ее кончины) // Прибавления к Церковным Ведомостям. 1901,  №9, С. 328.

[16] Православный храм в Ироме, в Венгрии // Нива. 1889. №11. С.291.

[17] «Névai Szent Sándor ünnepének előestéjén Virassztó Istentiszteletet tartottak, másnap pedig az istenfélő József nádor jelen volt a templom felszentelésén, a Szent Liturgián és a Hálaadó Istentiszteleten. Az istentiszteletek idején méltó áhítatot és figyelmet tanúsított, ami nagy vigasztalást jelentett híveinknek, míg kísérete pápista tagjait – rendkívül sértette! Tehát ez a jóindulatú herceg jelenlétével szabad utat nyitott mind híveinknek, mind pedig a más felekezetűeknek görög-orosz egyházunkba és jogot adott arra, hogy szabadon látogassák az istentiszteleteket.» Прот. Андрей Самборский. О пребывании великой княгини Александры Павловны в Венгрии. (1799-1801 гг.), с предисловием В.Ламанского. Памятники новой русской истории (в 3-х томах). СПб., 1872. Том 2, отдел 2. С.65.

[18] Ortenburg H. Üröm és az ürömi sírkápolna. Pest, 1860. 14.

[19] Ha kimondottan önálló épületként épült templomokról beszélünk, nem pedig a nagyhercegnők európai udvari palotákban már korábban is létesült házikápolnáiról. См.: Русские храмы и обители в Европе. Под ред. Антонова В.В. СПб., 2005. С.6.

[20] Alekszandra Pavlovna fiatalabb leánytestvérei később szintén részesültek ilyen megtiszteltetésben. Jelena Pavlovna nagyhercegnő 1803-ban hunyt el, és emlékére építették fel a ludvigslotti Szent Péter és Pál templomot, amelyet 1811-ben szenteltek fel. A stuttgart-rotenberg-i Szent Katalin nagyvértanú templomot az 1819-ben elhunyt Jekatyerina Pavlovna nagyhercegnő emlékére építették és 1824-ben szentelték fel. A Maria Pavlovna emlékére épített templomot Weirmarban 1862-ben szentelték fel.

[21] Ha a magyarországi orosz egyházi jelenlétet vizsgáljuk, akkor láthatjuk hogy Tokajban, a keletmagyarországi bortermelés központjában 1745-ben az orosz udvari borvásárló bizottság mellett a Nagyboldogasszony ünnepének szentelt házikápolna létesült. Ez a misszió arról is híres, hogy egy időben tagjai között szolgált Georgij Szkovoroda híres filozófus. A tokaji missziót és a mellette létesült templomot a XVIII. században zárták be. См.: Sasvári L. Keleti keresztények Magyarországon. Kairosz Kiadó. Győr, 2005. 31.

[22] Stockholmban 1651-ben létesült házikápolna a kereskedőház mellett, amelyet 1747-ben a Városháza egyik helyiségébe helyeztek át. Berlinben 1718-ban létesült ideiglenes orosz templom a nagykövetség mellett. Londonban 1721 és 1866 között, a Nagyboldogasszony templom felszenteléséig, épületet béreltek az orosz követségi templom számára. Párizsban 1721-től szolgált orosz pap a követségen, 1764-ben ideiglenes templomot alakítottak ki, de önálló templom csak 1861-ben létesült. Kiel városában 1727-ben ideiglenes templomot hozott létre az 1728-ban elhunyt Anna Petrovna nagyhercegnő. Halála után a templom 1799-ig működött. Madridban 1760-től működött az orosz követség mellett ideiglenes templom. Vö.: Русские храмы и обители в Европе. Под ред. Антонова В.В. СПб., 2005; Тальберг Н. Православное храмоздание Императорской России в Европе // Православный путь. Церковно-богословско-философский ежегодник. Приложение к журналу «Православная Русь». 1958.

[23] Русские храмы и обители в Европе. Под ред. Антонова В.В. СПб., 2005. С.100.

[24] Тальберг Н. Православное храмоздание Императорской России в Европе // Православный путь. Церковно-богословско-философский ежегодник. Приложение к журналу «Православная Русь». 1958. С. 137-163.

[25] Életírása szerint Alexandra császárnő római császárnő volt a IV. század elején és Győzedelmes Szent György nagyvértanúval egyidőben halt vértanúhalált Krisztusért, tanúja volt Szent György kínjainak és ez olyannyira eltöltötte lelki szilárdsággal, hogy ő is félelem nélkül vallotta meg hitét keresztényüldöző császár férje előtt.

[26] Üröm. Budai járás // Magyarország Műemléki Topográfiája. V kötet. Pest Megye Műemlékei. II. / Szerk.: Dercsényi Géza.  Akadémia kiadó. Budapest, 1958. 238– 245.

[27] Az ikonosztázion rövid leírását Nagy Márta művészettörténész publikálta. – Nagy Márta. Ortodox ikonosztázionok Magyarországon. Debrecen, 1994. 176-177.

[28] Иконостас в русском храме, в селе Ироме, в Венгрии // Всемирная Иллюстрация. 1883. № 660. С. 87.

[29] A templom történetében jelentős felirat szövege: «A Szent, Életetadó és Oszthatatlan Háromság nevében állíttatik ez a Szent Kereszt Ő Császári Felsége, az istenfélő I. Sándor császár jóakaratából, ő császári fensége, József magyar nádor óhajából és szeretett felesége, ő CSÁSZÁRI feNségE ALEKSZANDRA PAVLOVNA oroszországi nagyhercegnő, ausztriai főhercegnő boldog és örök emlékéért Szent és Igaz Józsefnek és Szent Alexandra vértanúnak szentelt orthodox görög-orosz templom építése alkalmából, amelyben Őfensége koporsója mindörökre elhelyeztetik. Ezt a szent szertartást az 1801-es év június havának huszonnyolcadik napján Őexcellenciája Ivan Matvejevics Muravjov-Aposztol, az oroszországi nagykövet tisztségét a bécsi CSÁSZÁRI udvarban ellátó kamarás és lovag jelenlétében Protoijerej Andrej Szamborszkij lelkiatya végezte. Az első négyszögletes alapkövet keresztény egyöntetűségben elhelyezték: Őexcellenciája, Muravjov-Aposztol úr, Őexcellenciája Gróf Szapáry, fő-udvarmester, Főtisztelendő udvari főlelkész és lelkiatya, Andrej Szamborszkij. E Szent Templom és ez a tisztaságos Kereszt az 1838-ik év december hónapjának hatodik napján került megújításra, feldíszítésre és újra megszentelésre Ő CSÁSZÁRI FELSÉGE ELSŐ MIKLÓS orosz császár nevenapján Amfilohij szerzetespap által. Az 1879-es év október havában Ő királyi fensége József főherceg parancsára e szent templomot újra felújították, Feofil Kardaszevics elöljáró atya munkálkodásával újra feldíszítették és ugyanazon hónap 21. napján felszentelték”

[30] „Az Oroszországi Orthodox Egyházban két intézmény létezett, amelyhez hasonlókat nem találhatunk meg egyetlen más orthodox egyházban sem: az udvari papság valamint a katonai és haditengerészeti papság protopresbitereinek hivatalait. Ezek különlegessége abból állt, hogy elöljáróik, a protopresbiterek közvetlenül a Szentséges Szinódusnak voltak alárendelve, bár csak protopresbiteri rangjuk volt. Az orosz hivatali rangsorban ezek a protopresbiterek az érsekekkel voltak egyenlők. Tehát valamiféle bíborosok voltak. Az udvari papság protopresbiterének hivatala nem volt nagyszámú. Őhozzá tartozott a szentpétervári Téli Palota papsága, a moszkvai Örömhírvétel és Arkangyal székesegyházak és a különféle cári udvari templomok papsága, összességében nem több mint 40 pap és ugyanennyi diakónus.». Шавельский Г., протопресвитер. Русская Церковь перед революцией. М., 2005. С.409.

[31] «Справочная книга для должностных лиц центральных и заграничных установлений Министерств иностранных дел». СПб.,  1869. Цит. по: Чернявская Л.С. Документы архива Министерства иностранных дел по истории русских православных миссий за границей // Отечественные архивы. 2001. № 4. С. 29-34.

[32] Még a XVIII. században, abban az időben, amikor Andrej Szamborszkij atya a londoni követségi templomban szolgált, a pap szolgálati helyére indulása előtt írásos eligazítást kapott a Szinódustól. Például előírták, hogy hosszú, („2 föltől 2 arsinnál nem magasabb”) „fekete színárnyalatú nem túl drága, de tiszta ruhát” hordjon; „mezítláb nem járni, csak helyben használatos csizmákban vagy cipőben, fekete harisnyával”. Tiltották a „kézzel fércelt szerzetesi ruha viselését, egyházi gyertyák utcán való árusítását, vagy pénzgyűjtés céljából asztalok kihelyezését az utcára, csodák és látomások kitalálását”. A városban „fogattal közlekedni, nem pedig gyalog járni”. См.: Сарни М. Русская Церковь в Лондоне // Православный мир. 2006.  № 19(344).

[33] Кардасевич Ф., протоиерей. Столетие православного русского храма в Иреме // Прибавления к церковным ведомостям. 1903. № 43. С.1677.

[34] Tardy L. A ’budai orosz könyvtár’ és az ürömi mauzóleum orosz leírói // Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve. 1965-1966. Budapest, 1967. 429-445.

[35] В публикациях начала XIX века его фамилия часто встречается в написании – Самбурский.

[36] Az Orosz Tudományos Akadémia Orosz Irodalom Intézete (Puskin Ház) elektronikus publikációi: jellemzői: Ф. 620; 208 ед. хр.; 1764-1816. Переписка А. А. Самборского: с А. Н. Голицыным, А. Б. Куракиным, Н. С. Мордвиновым, П. А. Паленом, Д. П. Трощинским. Письма А. А. Самборского: имп. Александру I, А. Д. Балашову, А. Р. Воронцову, А. М. Голицыну, И. И. Дмитриеву, П. А. Зубову, В. П. Кочубею, И. П. Кутайсову, имп. Марии Федоровне, имп. Павлу I, А. К. Разумовскому, Ф. В. Ростопчину, Н. И. Салтыкову, М. М. Сперанскому, А. А. Чарторыжскому. Письма А. А. Самборскому: Г. И. Базилевича, А. А. Безбородко, С. И. Гагарина, Е. Р. Дашковой, Н. А. Демидова, С. С. Джунковского, М. И. Кутузова, М. Е. Ливанова, А. Ф. Малиновского, И. М. Муравьева-Апостола, Г. А. Потемкина, А. Я. Протасова, Н. П. Румянцева, З. Г. Чернышева, С. И. Шешковского; письма архиереев, архимандритов, священников на рус., англ., греч., лат. яз.

[37] Стеллецкий Н., свящ. Протоиерей Андрей Самборский – законоучитель императора Александра I // Труды Киевской духовной академии. 1896. №№ 10-12.

[38] Сарни М. Русская Церковь в Лондоне // Православный мир. 2006.  № 19(344).

[39] Сахаров А.Н., член-корр. РАН. Александр I. М., Наука. 1998. С. 287.

[40] Записки Михаила Грановского, 1786-1790 // Русская старина. 1876. №5. С.13. Цит. по: Исабель де Мадариага. Россия в эпоху Екатерины Великой. М., 2002. С.906.

[41] Protoijerej; II. Katalin császárnő kék szalagon brilliánskereszttel tüntette ki; 1785-ben kinevezték Alekszander Pavlovics és Kosztantyin Pavlovics nagyhercegek hittanárává és lelkivezetőjévé, ugyanezen tisztséget lát el a nagyhercegnők mellett is; 1788-ban az újonnan épült Carszkoje Szelo-i Szent Szophia székesegyház első protoijereje lesz; 1797-ben az Állami Gazdasági Expedíció tagja, 1799-ben elnyeri a Szent Anna rend 1. fokozatát; Alekszandra Pavlovna nagyhercegnő, osztrák főhercegnő lelkivezetőjévé nevezik ki. Vele van Bécsben és Magyarországon is Alekszandra Pavlovna 1801-ben bekövetkezett haláláig; Szenpétervárra történt visszatérése után megkapja a Szent Anna rend gyémánjelvényét.

[42] Вильчковский С.Н. Царское село. СПб., 1911. С.231. Репринт.1992.

[43] Смирнов В.Н., Рабин Э.Э. Прогулки по старому городу. СПб., 2006. С.205.

[44] Az M. M. Szperanszkijról írt monográfiában érdekes összefoglalást olvashatunk Andrej Szamborszkijról, Szperanszkij udvarbeli patrónusáról és politikai karrierjének kezdeteiről. См.: Томсинов В. А. Светило русской бюрократии (М. М. Сперанский). Издание 2-е, дополненное. М., 1997. С.16, 59.

[45] Пушкин А.С. Собр.соч. в 10 томах. М., 1959. т.2.

[46] Петербург декабристов. Справочник. СПб., 2000.

[47] Антонов В.В., Кобак А.В. Святыни Санкт-Петербурга. СПб., 1996.

[48] Приамурский Г.Г., Валдин В.В. Исторические кладбища Петербурга. СПб., 1993. С. 402 – 416.

[49] Ezt a dokumentumot az „Orosz szentély magyar földön. Alekszandra Pavlonva Romanova nagyhercegnő újratemetése az ürömi emlék-templomban” kiállításkor hozták nyilvánosságra. A kiállítást a budapesti Orosz Kulturális Központban tartották 2004. szeptember 2 és 17 között. A levél orosz nyelvű szövege: «Сентября 23 дня 1803 года. Его Сиятельству Гр.Александру Романовичу Воронцову. Сиятельнейший граф! Милостивый государь! На почтеннейшее Вашего сиятельства отношение со изображением высочайшего ЕГО ИМПЕРАТОРСКОГО ВЕЛИЧЕСТВА соизволения, о определении к новосооруженной в Венгрии греко-российской церкви на место находящегося там престарелого протоиерея Андрея Самборского другого, бывшего при Туринской миссии ныне в Триесте находящегося иерея Николая Музовского, и сына его псаломщиком на вакантные места и о присылке туда певчего на место умершего в Буде, также о доставлении для той церкви антиминса и церковных книг, предложил я для надлежащего исполнения Святейшему Синоду. О чем Ваше сиятельство известил с совершенным почтением и преданностью честь имею пребыть, Вашего Сиятельства Милостивого государя Всепокорнейший слуга, Амвросий Митрополит Новгородский.»

[50] Броневский Владимир Богданович (1784-1835). Военный писатель. Входил в круг знакомых А.С.Пушкина.

[51] Броневский В.Б. Путешествие от Триеста до Санкт-Петербурга в 1810 году. М., 1828. (цит.по Стеллецкому)

[52] Ortenburg H. Üröm és az ürömi sírkápolna. Pest, 1860. 15.

[53] Черейский Л.А. Пушкин и его окружение. Л., Наука. 1989.

[54] Шильдер Н.К. Император Николай Павлович с 1814 по 1822 годы // Русская старина. 1901. № 6.

[55] Половцов А.А. Русский биографический словарь. В 25 т., М.,1896-1918.  том: Притвиц – Рейс. С. 81.

[56] Царскосельский Екатерининский собор. 1840-1890 гг. СПб., 1890 (репринт) // Екатерининский собор. Альманах. СПб., 2007. Вып.1. С. 54.

[57] РГИА. Ф. 1343. Оп. 46. Д. 711. Л.11.

[58] Кардасевич Ф., протоиерей. Столетие православного русского храма в Иреме // Прибавления к церковным ведомостям. 1903. № 43. С.1674.

[59] E látogatásról cikk jelent meg egy magyar újságban: Magyar Kurír. 1814. november 18, idézi: Tardy L. A ’budai orosz könyvtár’ és az ürömi mauzóleum orosz leírói // Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve. 1965-1966. Budapest, 1967. 438.

[60] Йена Д. Екатерина Павловна: великая княжна, королева Вюртемберга. М., 2006. С.255. См. также: Magyar Kurír. 1815. június 16.

[61] Кардасевич Ф., протоиерей. Столетие православного русского храма в Иреме // Прибавления к церковным ведомостям. 1903. № 43. С.1674.

[62] Az Optyinai Paterikonon kívül nem találtunk más forrást, amely oly részletesen írna Gennagyij sztarec életrajzáról. Ezért hosszabban idézünk a Paterikonból: „1846. március 18-án az Optyinai monostorban elhunyt a 73 éves sztarec, Gennagyij szerzetespap. Moszkvai kereskedő– (kupec-) családból származott. Előbb a Valaami Színeváltozás monostorba ment 1800-ban, majd onnan a Névai Szent Sándor Lavrába került át, ahol szerzetespappá szentelték. 1812-1814 között és 1816-ban a Balti Flotta hajóin teljesített papi szolgálatot és a flottaparancsnokság tanúságtétele szerint „nemes viselkedésével, kötelességének buzgó és áhítatos végzésével a legénység számára a hit példáját mutatta és elnyerte őszinte tiszteletüket”. 1817-ben Gennagyij atyát a Magyarországon, Ürömben a boldog emlékű Alekszandra Pavlovna nagyhercegnő, osztrák főhercegnő sírja feletti görög-orosz templom papi szolgálatára nevezték ki. Szolgálati helyére utazása előtt 1817. január 21-én abban a megtiszteltetésben részesült, hogy bemutatkozhatott Maria Fjodorovna császárnénak, ugyanazon hónap 22-én pedig Alekszander Pavlovics császár akaratából Amvroszij metropolita arany mellkeresztet adományozott neki. Gennagyij atya a fenti tisztségében 1823-ig maradt. Alekszander Pavlovics uralkodó császár külföldi tartózkodása idején 1821-ben és 1822-ben Leibachban és Veronában (az akkor megnyílt európai kongresszus alkalmából) a sztarecet elhívták, hogy istentiszteletet végezzen Őfelsége útitemplomában, és két alkalommal arra méltatták, hogy az uralkodót meggyóntassa. Szolgálati helyére történő visszautazásakor Gennagyij atya Őfelsége akkori vezérkari főnökétől, Volkonszkij hercegtől két levelet kapott, amelyekben az állt, hogy leibachi és veronai tartózkodása alatt papi méltóságának megfelelő példamutató keresztény életével általános tiszteletet váltott ki. 1822-ben Gennagyij atya betegsége miatt felmentését kérte tisztségéből. A felmentéssel együtt 200 holland aranyat kapott útiköltségekre. Magyarországról való távozása előtt a sztarec abban a megtiszteltetésben részesült, hogy bemutatták József osztrák főhercegnek, magyar nádornak és egy értékes briliáns gyűrűt kapott tőle ajándékba. 1829. augusztus 13-án Gennagyij atyának a Névai Szent Sándor Lavrába történt visszatérése után mind a flottában, mind pedig Magyarországon végzett hosszú és feddhetetlen szolgálatáért valamint betegsége miatt uralkodói rendeletre évi 370 papírrubel nyugdíjat kapott az Állami Kincstártól. 1831-ben a pétervári kolerajárvány idején a sztarecet a városi korházakba küldték, hogy istentiszteleteket tartson a betegeknél. E megbízatás lelkiismeretes elvégzéséért Főtisztelendő Szerafim metropolita nyilvánosan köszönetet mondott neki. 1834. december 31-én érkezett meg Optyina-pusztába és halála napjáig ott maradt, vagyis 12 évig. Tehát az Úr szerzetesként való kizárólagos szolgálatának szentelt 46 évből Gennagyij atya a Jóságos Gondviselés rendeléséből majdnem 17 évet töltött Hazája határain kívül: 1812-1817 között hajóinkkal ellátogatott Angliába, Franciaországba, Svédországba és Hollandiába, 1817-1828 között Magyarországon élt, és e 11 év alatt lehetősége nyílt ellátogatni Itáliába abban az időszakban, amikor a bécsi kongresszus miatt ott az összes európai hatalom képviselői összegyűltek. A külföldön látottakról és hallottakról mondott egyszerű elbeszéléseire elfogulatlanság és szerénység volt jellemző, és annál nagyon értéke volt, mivel a sztarec mindenre az orosz orthodox ember tekintetével nézett és nem csábult el a nyugati élet külső pompája által. Sándor cár emléke különösen szent volt a sztarec számára. Mélyen bevésődtek egyszerű és jóságos szívébe az Áldott uralkodó leibachi gyónásakor mondott szavai: „Felejtsd el, hogy az uralkodó áll előtted, úgy járj el, ahogy a bűnbánó kereszténnyel kell”. Ezt elmesélvén, a sztarec könnyekkel a szemében mondta: „Valóban, az alázat – magasztossá tesz!”. A Gennagyij atyáról mondottak  végén megjegyezzük, hogy vendégszerető, kedves, beszédes ember volt és élete végéig szerette a szűk ösvényt. Magas növésű, testes ember volt, mély basszus hangon beszélt és fiatal korában jól énekelt a templomi kórusban. Bűneit megbánva 73. évesen hunyt el”. Подвижники благочестия Оптиной пустыни  // Оптинский Патерик. Саратов, 2006. Гл. 3.

[63] Tardy L. A ’budai orosz könyvtár’ és az ürömi mauzóleum orosz leírói // Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve. 1965-1966. Budapest, 1967. 439.

[64] Кардасевич Ф., протоиерей. Столетие православного русского храма в Иреме // Прибавления к церковным ведомостям. 1903. № 43. С.1674.

[65] Там же.

[66] Путевые письма Измаила Ивановича Срезневского из славянских земель. 1839-1842. СПб., 1895. С.293.

[67] Кардасевич Ф., протоиерей. Столетие православного русского храма в Иреме // Прибавления к церковным ведомостям. 1903. № 43. С.1675.

[68]  Ugyanott.

[69] „A Szentpétervári egyházmegye papsága 1867-ben. Külföldi templomok. Udvari templomok… Üröm faluban (Magyarországon). Szent Alexandra vértanú templom, Szent és Igaz József mellékoltárral. Kőtemplom. 1801-ben épült Alekszandra Pavlovna nagyhercegnő sírja felett. Protoijerej Vaszilij Mironovics Voitkovszkij, 45 éves, 1850-ben szentelték fel, a podolszki egyházmegyéből származik, magiszter.” Цит. по: Справочный указатель соборов и церквей Санкт-Петербургской епархии и состоящих при них  священнослужителей и приходов. СПб., 1867.

[70] Кардасевич Ф., протоиерей. Столетие православного русского храма в Иреме // Прибавления к церковным ведомостям. 1903. № 43. С.1678.

[71] A dokumentumot az Orosz Kulturális Központ kiállításán hozták nyilvánosságra Budapesten (vö. 49. jegyzet). Az alábbiakban Vojtkovszkij levelének teljes szövegét közöljük: „Őexcellenciájának, Ixcull báró úrnak, az Osztrák Császári Udvar melletti Ügyvivőnek. Az ürömi, magyarországi sírtemplom protoijereje, Vaszilij Vojtkovszkij jelentése. Kötelességemnek tartom alázattal értesíteni Excellenciádat, hogy az ürömben Őfensége, az Úrban megpihent Alekszandra Pavlovnak nagyhercegnő sírja feletti templomnak bizonyos új tárgyakra és néhány javításra van szüksége. Az új tárgyak közül szükség van: 1) A nagyhercegnő sírjánál a kriptában az istentiszteletek idején meggyújtandó lámpás. Amikor megkezdtem szolgálatomat az ürömi templomban, akkor egy nagy alabástromlámpást találtam, amely szét volt törve és fémdróttal volt összeerősítve; később végleg szétesett és egy kisebb, rendeltetésének nem megfelelő ólomlámpással cserélték fel. 2) Nagy gyertyatartó, amelyet a ministráns a bemenetek idején visz ki az oltárból, mivel a helyi készítésű gyertyatartó formája nem felel meg annak, amit az orosz templomokban használnak, ráadásul már nagyon régi is. 3) Függöny a Királyi Ajtókra. A vörös, vastag selyemanyagból készült függöny már teljesen elveszítette a színét. 12 arsin anyagra van szükség, amelynek arsinja itt nyolc gulden, összességében kb. 100 gulden. 4) Az esküvői szertartásokon használatos koronák, amelyeknek hiánya miatt általában a szomszédos orthodox templomokhoz kell fordulni, vagy pedig  virágkoszorúval kell megelégedni. 5) Két nagy alsó reverenda a papok számára (középméret), az egyik sárga szegéllyel, a másik fehérrel, mert az itteniek már elhasználtak. Ami a javításokat illeti: 1) A vörös anyag, amivel be lett vonva a szolea és templomnak az oltár valamint az ikonosztázion előtti padlója teljesen elöregedett és szétszakadozott. Több mint huszonöt évvel ezelőtt készítették az elhasználódott istentiszteleti ruhákból kivont aranynak és ezüstnek a felsőbbség által engedélyezett eladásából befolyt pénzért. Összességében kb. 20 arsin anyagra van szükség; itt az ilyen anyag arsinja négy gulden, a bevonatolás a szállítással és a bevonatoló eltartásával együtt körülbelül ötven gulden lesz, az anyag a munkával együtt pedig 130 gulden. 2) Szükség lenne a templom festményeinek javítására és részben újralakkozására, az aranyozás megújítására a kereteken, ajtókon stb., a városból kell hozatni festőt és aranyozót, ehhez és eltartási költségeihez a tájékozódás alapján kétszáz guldenre lesz szükség; a javítások és azon tárgyak beszerzésének költsége, amelyeket itt is meg lehetne rendelni és meg lehetne venni, 430 gulden, azon tárgyakon kívül, amelyeket érdemesebb Péterváron megvenni vagy megrendelni. Nem tartom feleslegesnek hozzátenni, hogy e templom belső tárgyait mindig a mi Kormányunk biztosította, mivel a nagyhercegnő megboldogult férjének örökösei csak magát a templomépületet tartják fenn, annak belső tartozékai nélkül. 1869. november 6. Vaszilij Vojtkovszkij, az ürömi  sírkápolna protoijereje.”

[72] „1862. június 29-én (július 12-én) Szent Péter és Pál főapostolok ünnepén Jelena Pavlovna nagyhercegnő patronátusa mellett megkezdődött a gyűjtés a karlovy vary-i orthodox templom építésére… 1863. augusztus 30-án Vaszilij Mironovics Vojtkovszkij protoijerej Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére felszentelte az átmeneti templomot a Pupp szálló ún. „Bohémia teremében” és megkezdte az istentiszteletek végzését… 1864. szeptemberében az említett protoijerej, Vaszilij Vojtkovszkij egy terjedelmes levelet írt a Szentséges Szinódus elöljárójának Izidor szentpétervári metropolitának, amelyben kielemezte a karlsbadi templommal kapcsolatos „pro” és „kontra” érveket… E templomról Vaszilij atya a következőket mondta el: „A berendezései és kinézete szerint szerény a karlsbadi átmeneti orthodox templom, de már Oroszország, Ausztria, a dunai fejedelemségek, Görögország, Egyiptom minden részeiről érkezők sokaságát fogadta be, akik abban vigasztalást találtak, valamint olyan személyek, akik magasan állnak az állami vagy hierarchia lépcsőjén, mint például: Ő császári fennségei Jelena Pavlovna és Maria Pavlovna nagyhercegnők, Nifont valachia metropolitája, Emilián magyarországi szerb püspök, két szerb archimandrita, az egyik Magyarországról – Antonij, a másik Dalmáciából – Geraszim, egy román protoijerej Magyarországról; a karlsbadi orthodox templomban majdnem minden ünnepi Liturgián sok más hitfelekeztű is volt, különösen papok, akik türelemmel és figyelemmel állták végig az istentiszteleteket elejétől végéig.” Черкасов-Георгиевский В.Г. Русский храм на чужбине. М., Паломник. 2003.

[73] V. Vojtkovszkij fő művei: «О православной церкви в австрийских владениях» (Orthodox Egyház az osztrákok területein); «Об униатской церкви в Австрии» (Az ausztriai uniátus egyházról); «О церковном положении глаголитов» (a glagoliták egyházi helyzete), «О богослужении протестантской церкви» (a protestáns egyház istentisztelete); «О религиозном движении в Галиции» (A galíciai vallási mozgalomról); «О сверхъестественном в религии» (Természetfeletti a vallásban); «Обрядовой вопрос в Галиции» (Rítuskérdés Galíciában); «Отношения между католичеством и протестантством» (A katolicizmus és a protestantizmus közötti viszony); «Об упадке богослужения в протестантской церкви» (Az istentisztelet hanyatlása a protestáns egyházban); «О церковном соединении Германии» (A németországi egyházegyesüléről); «Платон Атанацкевич, заслуженный сербский епископ в Австрии» (Platon Atanackevics – érdemes szerb püspök Ausztriában); «Начатки христианства между мадьярами» (A keresztény hit kezdetei a magyaroknál). Vö.: Энциклопедический словарь Брокгауза Ф.А. и Ефрона И.А. 1890-1907.

[74] Кардасевич Ф., протоиерей. Столетие православного русского храма в Иреме // Прибавления к церковным ведомостям. 1903. № 43. С.1675.

[75] K. Kusztogyijev munkái: «Обзор духовной журналистики в 1860 г.» (Az egyházi újságírás áttekintése – 1860); «Сведения о капуцинах и иезуитах Астрахани в прошлом и начале нынешнего столетия» (Források a kapucinusokról és jezsuitákról Asztrahanyban a múlt században és a jelen század elején); «Об исповедании веры сектанта Бандырева, саратовского раскольника-протестанта» (Bandirev szektás, szaratovi szakadár-protestáns hitvallása); «О состоянии испанских духовных семинарий» (A spanyol teológiai szemináriumok állapotáról); «Христианство в Испании под владычеством мусульман» (Kereszténység Hispániában a muzulmánok uralma idején); «Испанские мистики» (Spanyol misztikusok); «Исследование о музеробской литургии в Толедо» (Kutatások a mozarab liturgiáról Toledóban); «Жизнь сельского духовенства в Англии» (A vidéki papság élete Angliában); «О церкви и государстве в Америке» (Egyházról és államról Amerikában); «Последнее auto-da-fe в Севилье» (Az utolsó auto-da-fe Sevillában); перевод «Писем о России» Дюка де-Лириа (Due de Lihria levelei Oroszországról); «Последнее дело угорских русинов в Вене в 1849 г.» (A magyarországi ruszinok legutóbbi ügye Bécsben, 1949-ben); «Конгресс католиков в Венгрии и угорские русские» (Katolikusok kongresszusa Magyarországon és a magyarországi ruszinok); «Церковь угорских русских и сербов в их взаимоотношении» (A magyarországi ruszinok és szerbek egyháza és kölcsönös viszonya); «Церковно-административные реформы сербской церкви в Венгрии» (A magyarországi szerb egyház egyházkormányzati reformjai); «Петр Великий в Карлсбаде» (Nagy Péter Karlsbadban), и «История пряшской епархии в Венгрии» (A magyarországi eperjesi egyházmegye története); külön kiadásban: «Опыт истории библейской женщины» (A bibliai nő története); «Перевод на испанский язык литургии св. Василия Великого и Иоанна Златоустого» (Nagy Szent Vazul és Aranyszájú Szent János liturgiáinak fordítása spanyol nyelvre) és spanyol nyelven: — «Сравнительное изложение главнейших христианских исповеданий» (A legfőbb keresztény hitfelekezetek tanításainak összehasonlító áttekintése); «Христианство в Испании под владычеством мусульман» (Kereszténység Hispániában a muzulmánok uralma idején) (Мoszkva, 1867). Id.:  Половцов А.А. Русский биографический словарь. 1896-1918.

[76] Священник Т-ский. Отец Константин Лукич Кустодиев и его жизнь в Испании // Странник. 1884. №№ 1, 2.

[77] Там же.

[78]«24 мая 1874 г., о.Александр Розанов, прот. Михаил Раевский из Вены, протоиерей Константин Кустодиев из Ирема освящали новый храм … – св.Симеона Дивногорца (в Дрездене).» Антонов В.В., Кобак А.В. Русские храмы и обители в Европе. СПб. 2005. с.85.

[79] Кардасевич Ф., протоиерей. Столетие православного русского храма в Иреме // Прибавления к церковным ведомостям. 1903. № 43. С.1675.

[80] Запись в списке выпускников Академии: «Выпуск 1869 года. Курс XXVIII. Признаны достойными степени кандидата без новых устных испытаний, если представят удовлетворительные диссертации: … 25. Кардасевич Феофил Николаевич (Волынская семинария), кандидат.»

[81] «По этому поводу в день рождения Александры Павловны 29 июля в Ирем прибыл из Штутгарта протоиерей Базаров, члены русского посольства в Вене и генерального консульства в Будапеште.» Кардасевич Ф. Письма из Венгрии // Церковный Вестник. 1883, №37, С.8.

[82] Кардасевич Ф., протоиерей. Столетие православного русского храма в Иреме // Прибавления к церковным ведомостям. 1903. № 43. С.1678-1680.

[83] «Русские меранцы искали православного священника, который мог бы быть их пастырем. Это было нелегким делом, т.к. устранившийся МИД не собирался содержать клир, как это было в случае «дипломатических» храмов. Следовало самостоятельно найти священника и договориться с ним об условиях его пребывания в Мерано. В результате община связалась с о. Феофилом Кардасевичем. Он постоянно жил в Иреме (старое написание – Иром), в 10 км от Будапешта, и служил в императорской «надгробной» церкви во имя св.Александры-царицы (этот храм был построен в 1802 г. над могилой Великой княгини Александры, дочери царя Павла I, вышедшей замуж за венгерского палатина Иосифа). Привлечение о. Феофила облегчалось, видимо, тем, что он проживал на территории Австро-Венгерской империи, и был, соответственно, знаком с местной обстановкой. Вместе с тем, обязанности священника в Иреме носили характер чисто представительский: тут не было и не могло быть русской колонии, и его служба при гробнице Великой княгини была исключительно мемориальной. Конечно, о. Феофилу было интереснее служить в общине с несколькими сотнями прихожан, чем в одиночестве в «надгробной» церкви. Именно о. Феофил освятил церковь в Мерано и привез в нее из Ирема необходимые для богослужения предметы. Вместе с о. Феофилом русские меранцы разработали устав церкви, одобренный на общем собрании меранской общины, состоявшемся 22(10) января 1885 г. В нем указывалось, что «церковь создалась и содержится на добровольные пожертвования православных без различия национальностей, временно проживающих в Мерано, и других радетелей Православия в России и заграницей», а также, что «она поручена ведению и наблюдению причта императорского «надгробного» храма в Иреме, в Венгрии». Русские в Мерано жили преимущественно зимой, и о. Феофил приезжал сюда к Рождеству и уезжал обратно ко дню кончины Великой княгини Александры, над гробом которой он должен был служить заупокойную обедню. 17 июня 1885 г. Синод выпустил указ № 2098 о дозволении причту иремской церкви совершать богослужения в Мерано, тем самым узаконив уже сложившуюся практику.» Талалай М.Г. Русская колония в Мерано. Больцано, 1997. См. также: Устав православной во имя Св. Николая Чудотворца церкви в Меране. Тип. В.Хорнянского. Будапешт, 1885.

[84] «Первая здесь возникшая церковь была скромной, домовой, и находилась на вилле Глория, принадлежавшей прежде Екатерине Челищевой. Она была освящена в 1898 г. с использованием антиминса бывшей походной церкви из Ментона. Два года спустя было получено разрешение освятить постоянный престол во имя св. Екатерины, как этого хотела Анна Стрекалова, дочь покойной Екатерины Челищевой. Окормлять эту церковь приезжал причт из надгробной церкви в Иреме (под Будапештом).» Талалай М.Г. Русская церковь в Сан-Ремо. Сан-Ремо, 1994.

[85] «A Szentpétervári Egyházmegye papsága. Külföldi papság 1914-ben… Feofil Nyikolájevics Kardaszevics. Palica és az alábbi rendjelek tulajdonosa: Szent Vlagyimir, 3. fokozat, Szent Anna, 2. fokozat, Würtenbergi Frigyes, 1. osztály, Bolgár Szent Sándor 4. fokozatú tisztikereszt. 1869-ben a Szentpétervári Teológiai Akadémia elvégzése után a teológiai tudományok kandidátusaként diakónusnak nevezték ki a stuttgarti templomhoz; 1877-ben nevezték ki az ürömi templom elöljárójává. 1888-ban protoijerej rangot kap.

[86] Feliratok a Kolumbov család síremlékein: «Itt nyugszik Pavla Kolumbova, a cári udvari templom diakónusának felesége. 1898. július 16/28. 44 éves, és férje, Sztyefan Jakovlevics Kolumbov, 1842-1926”; „Itt nyugszik Jakov Kolumbov diakónus, aki 33 éven át szolgált az ürömi császári templomban. 1863. december 7-én hunyt el, 53 évesen, és felesége, Ludmila, aki 1864. január 31-én hunyt el. Gyermekeik: Mária, Mária és Ludmila”.

[87] Targy L. Régi hírünk a világban. Budapest, 1979. 213.

[88] Elsősorban az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézete kutatócsoportjának munkáját kell megemlítenünk: – Волокитина Т.В., Мурашко Г.П., Носкова А.Ф. Москва и Восточная Европа. Власть и церковь в период общественных трансформаций 40-50-х годов ХХ века. Sok érdekes információt tartalmaz M. Skvarovszkij nemrég megjelent cikke és Sárvári László magyar professzor munkája (lásd irodalomjegyzék).

[89] «Az istentiszteletek az ürömi templomban az I. világháború kitörése után egy időre megszűntek, mivel a papság Oroszországba távozott. Csak a 20-as évek elején kezdődtek újra, amikor a Szent Alexandra vértanú templomban a Külföldi Orosz Orthodox Egyház joghatóságában lévő Szavva (Szovjetov) atya, a Lengyelországi Orthodox Egyház leendő püspöke szolgált”. Шкаровский Михаил Витальевич. Русская церковная эмиграция на территории Венгрии в 1939-1945 гг. (A cikk internetes változata a  www.bogoslov.ru oldalon található).

[90] «Szavva (Szovjetov Georgij), püspök. 1898. április 6-án született. A Moszkvai Kormányzóság örökletes nemesi családjából származott… 1922. decemberében szerzetessé nyírták. Felnyírását a Petkovica szerb monsotorban végezték. 1923. februárjában az Úr templomba vezetésének ünnepén a belgrádi székesegyházban Mihail sabacki püspök szerzetesdiakónussá szentelte és a belgrádi orosz templomba nevezte ki. 1925. májusában Antonij kijevi és galíciai metropolita szerzetespappá szentelte és Bariba nevezte ki. 1925-1926 között a Bari Szent Miklós templom elöljárója. 1926 végén Lengyelországba megy, ahol a Varsói Egyetem teológiai részlege metropolitai kollégiuma rektorává nevezik ki. 1927. nyarán Dioniszij varsói metropolita a volhíniai egyházmegye rovenszki járásába küldi, az Istenszülő „elbukottak megkeresője” ikonjának jelenése helyszínére, hogy adományokat gyűjtsön egy itt építendő templomhoz. 1928. januárjában elhagyja Lengyelországot. Előbb Münchenben, majd Budapesten szolgált. 1928. végén a lengyel polgári hatóságok engedélyezik visszatérését Lengyelországba. Visszatérése után Dioniszij metropolita házitemplomának papjává nevezik ki. 1929. virágvasárnapján Dioniszij varsói metropolita a varsói Mária Magdolna templomban archimandrita rangra emeli. 1929. novemberében a Varsói Egyetem teológiai részlegének állami kollégiuma igazgatójává nevezik ki.” – a www.ortho-rus.ru „Orosz Orthodoxia” internetoldal adatai alapján. A fenti életrajz az alábbi források alapján lett összeállítva: B. Spuler. Die orthodoxe Kirche in Polen, in: Osteuropa-Handbuch. Polen (Köln 1959) 61, 115, 116.; Свитыч А.К., Православная церковь в Польше и ее автокефалия (Buenos Aires, 1959) 130, 181, 186, 194, 195.; А. Попов. Гонение на православие и русских в Польше в ХХ веке. Belgrad, 1937. 42.

[91] Биографическая справка об отце Сергии Мусине-Пушкине: «родился 29 октября 1899 г. в Санкт-Петербурге в аристократической семье. Граф. Брат протоиерея Василия Мусина-Пушкина. Принял монашество, иеромонах (1937).» – по материалам биографического раздела сайта «Русское Православие» www.ortho—rus.ru.

[92] Свято-Сергиевское подворье в Париже. К 75-летию со дня основания. Сборник воспоминаний. СПб, 1999. Издательство «Алетейя». Цитата из воспоминаний Н.М.Осоргина (с.241): «Szergij Muszin-Puskin archimandrita (világi nevén Msztyiszláv Vlagyimirovics Muszin-Puskin) 1934-ben kezdte meg tanulmányait a Teológiai Intézetben. Jevlogij metropolita hamarosan szerzetessé nyírta. Nuromszki Szent Szergij, Radonyezsi Szent Szergij tanítványa nevét kapta meg. 1936-ban, az akadémia befejezése előtt a budapesti orthodox templom elöljárója lett, ahonnan 1940-ben tért vissza a Szent Szergij Metochionba, a háború kitörése után.»

[93] Sasvári L. Keleti keresztények Magyarországon. Kairosz Kiadó. Győr, 2005. 36.

[94] Ezen alapvető mű idézi a szovjet Külügyminisztérium Varjúról adott jellemzését, amelynek alapját G. M. Puskin budapesti szovjet követ következtetései alkotják. Puskin a magyar papot szélhámosnak tekintette, aki ráadásul politikai tekintetben sem megbízható. A magyar papság egyes képviselői is tekintélyesebb papot szerettek volna Varjú helyett… Azonban a magyar kormányzat nyíltan támogatta az adminisztrátor-jelöltet. Az Orosz Orthodox Egyházat felügyelő szovjet Kormánytanács („egyházügyi hivatal”) olyan információkkal rendelkezett, miszerint a magyar kormányzat Varjúnak gépkocsit adományozott, a neki alárendelt papok kongruában részesültek, sőt, hogy Rákosi személyes utasítására felvették a kommunista pártba. Vö. Волокитина Т.В., Мурашко Г.П., Носкова А.Ф. Москва и Восточная Европа. Власть и церковь в период общественных трансформаций 40-50-х годов ХХ века. М., 2008. С. 338-339.

[95] Ugyanott, 337. o.

[96] Mihail Tolmacsov atya életrajzi adatai: „Mihail Dmitrijevics Tolmacsov 1920. szeptember 3-án született Lemnosz (Görögország) szigetén orosz nemesi családban. Születése után a család hamarosan Belgrádba költözött, ahol Mihail elvégezte az orosz gimnáziumot. 1939-ben elvégezte az újvidéki Építészeti Főisklát. 1941. július 5-én a Külföldi Orosz Orthodox Egyház feje, Anasztászij metropolita diakónussá, majd 1943. decembern 22-én Irinej bácskai püspök (Szerb Orthodox Egyház) pappá szentelte. Kinevezték Szrpszka Miletics falu parókusává. 1950-ben családjával együtt Magyarországra deportálták, ahol felvételt nyert a Moszkvai Patriarchátus joghatóságába és kinevezték a Radonyezsi Szent Szergij budapesti orosz egyházközség elöljárójává. 1973-ban Ausztráliában a Moszkvai Patriarchátushoz visszatért orosz hívek lelkésze lett… Mihail atya családja körében hunyt el diakónussá szentelése évfordulójának napján, 2004-ben”. Mihail atya életrajzi adatai a Moszkvai Patriarchátus hivatalos weboldalán találhatók – www. mospat.ru.

[97] Juhász É. Alexandra Pavlovna sírkápolnája // Üröm (Ürömi örökségünk). Etyek, 2000. 43-46.

[98] Máté T. G. Hercegek, grófok és egyebek. Ismét Ürömön nyugszik Alekszandra Pavlovna Romanova nagyhercegnő // Magyar Hírláp. 2004. Szeptember 13 (214.szám). 20.

[99] A következő könyvek szerzője: Тысячелетнее Царство. Экзегеза и история толкования 20 главы Апокалипсиса.  (Ezeréves Ország. Az Apokalipszis 20. fejezetének exegézise és magyarázattörténete) СПб., 2003, Рай и человек. Перевод трактата преподобного Никиты Стифата «о Рае» с комментариями. (Paradicsom és ember. Szentéletű Niketasz Sztephatosz „Paradicsomról” írt traktátusának fordítása és magyarázata) СПб., 2003.

[100] Энциклопедия корейцев России. Под ред. Цой Брони. М., РАЕН. 2003. С.946-947.

[101] Пронин В., архим. История Православной церкви на Закарпатье. Мукачево, 2005. С.380.

[102] Bondor G. Ikonszentelés az orosz kápolnánál // Ürömi Tükör. 2003. Május. 23.

[103] Hilarion püspöknek az ünnepségen elmondott beszédét az alábbi közelmúltban megjelent könyv közli: Bánó A. Pál cár leányából nem lehetett királyné // Magyar titkok nyomában. Budapest. 2005. 48.

[104] Szendrei L. Cári temetés Ürömön // Népszabadság. 2004. Szeptember 13 (214/2.szám). 20; Újratemetés Ürömön // Magyar Nemzet. 2004. Szeptember 13 (241.szám). 17.

[105] Bánó A. Alexandra Pavlovna újratemetése // Reform.  2004. Szeptember 10 (21.szám). 10-11; Szendrei L. Cári temetés Ürömben // Népszabadság. 2004. Augusztus 10 (186/2.szám). 11.

[106] II. Alekszij patriarcha 2008. decemberében bekövetkezett halála után az Orosz Orthodox Egyház Helyi Zsinata 2009. januárjában Kirill metropolitát választotta meg Moszkva és egész Oroszország 16. patriarchájává.

[107] Seremetyeff-Papp J., Jébert K. Az ürömi sírkápolna boltozati falképének restaurálása // XXXI. Országos Restaurátor Konferencia. Magyar Nemzeti Múzeum. Budapest. 2006. január 26.

[108] Радноти К. Венгерское королевство между двумя империями. Русско-венгерские государственные и культурные связи в XIX  веке. Выставка в московском Государственном Историческом Музее 16 февраля – 31 мая 2005 года //  Двенадцать столетий венгерско-русских отношений. (Доклады, прозвучавшие на юбилейной конференции Центра русистики Будапештского университета им. Этвеша Лоранда 26 мая 2005 г.) Будапешт, 2005. С.64.

[109] A templomban tartott Szent Liturgiát és a kriptában tartott Halotti Emlékszertartást azért végzik szombatonként, mert az orthodox heti istentiszteleti ciklusban a szombat a halottakért való imádkozás napja.

[110] A Budai Egyházi Misszió történelméről és jelenlegi helyzetéről a http://hungary.orthodoxy.ru oldalon tájékozódhat.